6. rész - Dupla randi...

Kissé felkavarónak éreztem, hogy ennyire elkalandoztam Tae Yang arcán, de végül sikerült kivernem a fejemből az egészet és egy vidám délutánt töltöttem el a központban. A nap már épp készült nyugovóra térni a vörös égbolton, amikor hazaértem. Egy forró fürdőre vágytam és valami ételre, mert farkas éhes voltam. A konyhába érve minden étvágyam szertefoszlani látszott.
- Ma neked kellett volna a konyhát kitakarítanod… - lettem mérges nővéremre, mert egy adag edényt hagyott hátra nekem a délelőtti kotyvasztásából. A gáztűzhelyen álló edény fedelét felvéve, kikerekedett szemmel néztem annak tartalmát, ami olyan volt, mint egy találós kérdés:
- Vajon mi lehet ez? Brrr… - csaptam vissza a fedőt, majd egy erőteljes sóhaj után felvettem a kesztyűket, de még mielőtt hozzáláttam volna a takarításhoz bekapcsoltam a kedvenc dalaimat. Mivel változtatni nem tudok a helyzetemen, ezért inkább vidáman végzem el, nem pedig bosszankodva. Egy kicsit sem lepődtem meg HeeYoung húzásán, ugyanis nem ez volt az első ilyen alkalom. Szerteszét hagyott ruhák, be nem indított mosás, üres hűtő már szinte megszokott volt. Tökéletes alakja van, de azt senki nem tudja róla, hogy borzasztó trehány, nő létére. Valahol sejtettem, hogy nem azért ilyen, mert így akarja, csak tudja, hogy van egy hülye, aki megcsinálja utána.
  Mivel minden gondolatom a fellépés körül forgott, az adott dalokat hallgattam és énekeltem, egy kis csípőmozgás közepette. Kicsivel később, annyira beleéltem magam az egészbe, hogy őrült táncolásba kezdtem, kezemben egy tányérral. Az egyik forgásnál észrevettem, hogy valaki áll az ajtóban. Úgy megijedtem, hogy a tányér darabokra tört, ahogy kiesett remegő kezeimből. Mintha áramütés ért volna. Csak pillanatokkal később vettem észre, hogy Tae Yang az.
- Jól vagy? – rohant oda elém aggódva.
- Megfojtalak… Nem gondolod, hogy kopogni kellene?
- Ne haragudj, kopogtam és kiabáltam, az ajtó nyitva volt. Hee Young azt mondta nyugodtan jöjjek be.
- Nincs itthon…- hajoltam le a törött darabokhoz.
- Segítek… - kapott oda, de már megállítani sem volt időm. Ujját a másik kezével szorította, ami közül vékony vörös csíkban folyt le a vére. Megijedtem, hisz a földön is megjelentek a piros cseppek. Lerántottam magamról a gumikesztyűket és megfogva a kezét felhúztam, majd a csap alá tartottam az ujját.
- Miért nem hagytad, hogy felszedjem? Rajtam kesztyű volt.
- Nem vészes… - sziszegett fintorogva.
- Akkor azért ilyen az arcod… - mosolyogtam rá, miközben megráztam a fejem. – Ülj le, bekötözöm.
A szekrény felső polcán volt az elsősegély doboz, de nem értem el, hiába ugráltam. Végül fel kellett állnom egy székre, hogy le tudjam venni.
- Nem vagyok olyan magas, mint a nővérem. – másztam le, immár a dobozzal a kezemben, de csak nemes egyszerűséggel kinevetett. – Ne nevess. – mosolyogtam rá, majd leültem vele szembe és kinyitottam a dobozt. – Na lássuk. – húztam magam elé a kezét. Lefertőtlenítettem és utána kapott egy szép nagy kötést, ami majdnem az egész ujját beborította.
- Nem vágtam le az ujjam… - nézegette a kész kötést.
- Gyerekkoromban, mikor butaságokból megsérültünk, az anyukám, mindig rajzolt valamit a kötéseimre, amik elviselhetőbbé tették a fájdalmat. – emeltem fel egy filcet a dobozból és rajzolni kezdtem az ujjára. Egy mosolygós fejet készítettem neki. – Így ni! Ez pont úgy néz ki, mint Hee Young.
- Engem rád emlékeztet inkább… - nézegette, majd felmosolygott rám. Kissé izzadt tenyeremet megtöröltem a combomban és a telefonomért nyúltam.
- Ideje felhívnom Unnie-t, hogy merre jár.
Két csengés után fel is vette és lihegve beleordított, hogy:
„ Öt perc és otthon vagyok, addig szórakoztasd a kis drágám.”
Lecsapta a telefont, semmi köszönés.
- Kis drágám? – néztem a süket telefont és nem tudtam, hogy nevessek, vagy fintorogjak mézes-mázos stílusán. Tae Yang értetlenül nézett rám, várva, hogy mondjak valamit. – Ja, azt mondta, hogy öt perc és itt lesz. Mit terveztek? Mentek valahová? – álltam fel és visszadobáltam mindent, amit kivettem az elsősegély táskából.
- Nem tudom. Nekem azt mondta legyek itt fél nyolcra, mert tervezett nekünk egy esti programot.
- Értem… - nyögtem már a széken állva. – Kérsz valamit inni, addig, míg megérkezik?
- Köszi. – bólintott mosolyogva. Kitöltöttem neki egy pohár üdítőt, majd nekiláttam összeszedni a darabjára hullott tányért. A gondolataim Seung Hyub körül forogtak.
„Vajon, még mindig haragszik?”
Nagy sóhajjal dobtam ki a szemetet, ami csörömpölve landolt a kukában.
- Még mindig bánt a délutáni? – mintha a gondolataimban olvasott volna.
- Nem, minden rendben lesz. – ültem le ismét vele szemben egy pohárral és magamnak is töltöttem az üdítőből. – Csak sajnálom a tányért… - hazudtam.
- Oh, sajnálom, többet nem lopakodok, dobbal és cintányérral fogok közlekedni. –szélesen elmosolyodtam, amikor megszólalt a telefonom. Seung Hyub hívott, s bár picit remegett a kezem, de felvettem.
- Szia Nana… - hangja bűnbánó volt és lágy. – Haragszol még?
- Nem, dehogy haragszom. Sose tudnék rád haragudni.
- Azt hiszem, hogy kicsit féltékeny voltam. – vallotta be, arra ösztönözve, hogy én is az igazat mondjam. A beszélgetés kissé magánszerűvé kezdett válni, így elindultam a nappaliba.
- Én is az voltam… Felejtsük el. Úgy néz ki, hogy ma este egyedül leszek, nincs kedved átjönni?
- Nagyon szeretnélek megölelni… - válaszolta. - Nemsokára ott leszek.
- Várlak… - tettem le a telefont, majd a szobámba rohantam, hogy felfrissítsem magam, teljesen elfelejtve a konyhában ülő fiút.
- Oh… - rohantam hozzá. – Átöltözöm. Unnie, már biztos, hogy itt lesz bármelyik pillanatban. –Bólintására, visszarohantam a szobámba és valami szexis ruhával szerettem volna meglepni a barátomat, annak reményében, hogy ma egyedül leszünk itthon.  Pici sminket is feltettem és feltűztem a hajam. Amikor kiértem a szobából, mindenhol nagy csend volt. Arra gondoltam, hogy vagy a szobájában vannak, vagy már el is mentek, de ahogy a konyhába értem, síri csendben ott ült Tae Yang és a poharát bámulta. Deja Vu érzés kerített hatalmába, olyan volt, mint mikor először találkoztunk az iskolán kívül. Akkor is itt ült és a poharát fixírozta egyedül.
- Héj fiú… - hajoltam az arcába, hisz észre sem vette, hogy bementem. Lassan emelte a tekintetét rám és mélyen a szemembe nézett. Rámosolyogtam. – Még mindig nem jött a nővérem?
- Nagyon szép vagy. – bukott ki belőle, ahogy végignézett rajtam.
- Ahh… - tűrtem a fülem mögé egy kilógó tincset és azt hiszem, hogy le se tudtam volna tagadni, mennyire zavarba jöttem. A mosolyától, csak még jobban elpirultam. – Köszönöm. – válaszoltam végül. Végszóra belépett a nővérem is, Seung Hyub-al az oldalán.
- Nézzétek kivel találkoztam útközben.
- Jó nagy öt perc volt… - jegyeztem meg epésen, ahogy Seung Hyub mellé értem, hogy üdvözöljem.
- Sokáig vártál drágám? – lépett elé és megcsókolta. Szerettem volna nem odanézni, de valahogy nem tudtam levenni a szemem róluk.
- Nem várt sokat, csak majdnem egy órát.
- Mi történt az ujjaddal? – fogta meg a kezét, majd félig az asztalra ült.
- Megvágtam, de semmi komoly, Nana bekötötte.
- Ha nem ejtem el a tányért, akkor nem sérültél volna meg, az én hibám volt. Mondjuk, ha nem ijesztettél volna halálra…
- Tudom, legközelebb ordítok, de nem kellene mindig ilyen hangosan hallgatnod a zenét, mert nem hallasz semmit.
- Már mondtam neki egy párszor. –fintorgott testvérem.
- Úgy jó, ha érzem a ritmust… Mindegy is, merre mentek ma?- néztem a nővéremre, aki felemelt egy CD-t és meglebegtette előttünk.
- Seung Hyub-nak már megemlítettem, hogy megnézhetnénk együtt egy dupla randi keretein belül.
- Ah… Jó… - egyeztem bele, de nem voltam valami lelkes. Végül mind a négyen bekuporodtunk a kanapéra és elkezdtük nézni a filmet. Mi más lehetett volna, mint horror film. Utáltam. Képes voltam napokig nem aludni a félelemtől. A nővérem persze imádta az izgalmat. Soha nem láttam még ezt, de már az első negyedórában a hideg futkosott a hátamon. Az egyik jelenetnél elegem lett és felpattantam a kanapéról.
- Azt hiszem, hogy kellene pár sör, hogy én ezt végig tudjam nézni. – dadogtam.  
- De Nana! Te nem is szoktál inni. – hebegett a nővérem.
- Most fogok. Seung Hyub, elkísérsz? – toporogtam előtte.
- Nana, nagyon érdekel, ülj már vissza mellém. – nyújtotta felém a kezét, de alig vártam, hogy friss levegőre érjek.
- Sietek. Kértek valamit? – kiabáltam már az ajtóból a cipőmmel bajlódva.
- Csokit, sütit, chipset…- kiabálta Hee Young.
- Gondolhattam volna… - léptem ki a sötétbe. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet volt egyedül elindulni a sötétben.
-Nana! – kiabáltak rám, amitől lábon kihordtam egy kisebb szívinfarktust.
- Tae Yang! – indultam meg felé, hogy megüssem, amiért ma már másodjára ijesztett meg. – Mondtam, hogy kinyírlak. Majdnem elsírtam magam, annyira megijedtem.
- Nincs semmi baj. – fogta meg a vadul fenyegetőző kezem. – Elkísérlek. – kirántottam a kezem a szorításából, majd durcásan elindultam. – Nem tehetek róla, hogy beszari vagy.
- Te miért jöttél utánam? Tudom, hogy féltél, néha még levegőt se vettél. – nevettem fel, de mosolyom el is múlt, ahogy az út szélén az avarban megmozdult valami. Sikítva rohantam mögé és megmarkoltam a hátán az inget. – Van ott valami.
- Nincs ott semmi. – indult előre, majd mikor újra megmozdult, hátrahőkölt.
- Tényleg nincs ott semmi? Akkor miért ijedtél meg? – felnevettem, ahogy előre hajolva láttam az arcát. – Én vagyok a beszari?
- Nem szoktam megijedni, ez biztos a film miatt van. De csak egy macska volt.
-Ja, biztosan. – nevettem fel hangosan, majd elindultam. – Jó kis dupla randi nem? – néztem rá hátra, ahogy zsebre dugott kézzel sétált utánam. – Nem akarsz mellettem sétálni? – kérdésemre elmosolyodott és mellém futott. – Seung Hyub igazán elkísérhetett volna, de nagyon érdekli az a borzalom. Két napig nem fogok aludni.
- Nem vagyok oda a horror filmekért. Jobb, most itt sétálni.
- Csak nem jó személlyel vagy. – mosolyogtam rá, ha a randira gondoltam.
- Szeretek veled lenni. – jelentette ki, amitől boldogság járt át és őszinteségre ösztönzött. Nem tudtam rajta eligazodni, de felkavarta az érzéseimet és úgy éreztem, mintha tényleg randiznék vele. Tudtam, hogy nem kellene ezt éreznem, hogy a nővéremet szereti és csak figyelmes velem szemben, de néha egy furcsa érzés kerített hatalmába, boldogság, zavarodottság és még valami más, amiről nem tudtam volna megmondani, hogy mi, mert még soha nem tapasztaltam.
- Én is szeretek veled lenni. Nagyon jó barátok lettünk ez alatt a pár hét alatt. Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd a suli szépfiújával sétálok a csillagok alatt, mint egy nagyon jó barátom.
- Ne mond, hogy a suli szépfiúja. Nem vagyok az.
- Nem tudod, hogy mit beszélnek a hátad mögött?
- Hallok pletykákat, de nem igazán foglalkozom vele.
- Jól teszed… - zártam le ennyivel a témát és csendben sétáltunk tovább…