18. rész - Felejtés...

A meghallgatáson úgy viselkedtem, mint aki nem önmaga. Annyira el voltam foglalva a belső gondolataimmal, hogy azt sem vettem észre, hogy már vége az egésznek és épp a szereplésemet minősítik, mi szerint megfeleltem a szerepre, de még majd értesítenek. Pislogva néztem a producerre, majd megköszönve kiballagtam az ajtón. Nem is értettem, hogy mi történik velem, csak játszottam, amit mondtak, teljesen kikapcsolva az agyam, oly’ annyira beleéltem magam a szerepembe, mint még soha. Azon agyaltam, hogy vajon ez a mérhetetlen csalódás a lelkemben, mennyire válik a hasznomra, hogy a bűntudat, ami mardos, mennyire fog a későbbiekben felemészteni. Úgy éreztem, hogy az érzéseim és a bánatom elfojtása káros lesz az egészségemre, hisz azt sem tudtam, hogy az elmúlt fél órában mit csináltam, amivel megfeleltem erre a szerepre.
 Nam Jong, körmét rágva izgult odakint értem, pedig még csak pár napos az ismeretségünk.
- Hogy ment? –támadott le, mire én csak ajkaimat csücsörítve bólogattam.
- Azt hiszem, hogy elég jól, bár azt se tudom, hogy mit csináltam. – nevettem fel édesen csengő kacagással. Mosolyogva karolta át a vállam és szorított rajta egy aprót, ahogy elindultunk. A helyzetemhez képest teljesen jól éreztem magam, pedig nem szabadott volna. Azt gondoltam, hogy egy erős nő vagyok, akit nem ingat meg, holmi szerelmi csalódás, de elválva Nam Jong-tól az intézetbe vettem az utam, ahol első dolgom volt Ji Soo-t meglátogatni.
 Az időjárás most is tükrözte a forró nyári napokat. Gyöngyöző homlokom felett feltűzött, világos barna hajam olyan forró volt, akár az aszfalt, ami hullámokban bocsátotta ki magából a felgyülemlett hőt. A légkondicionált helység, üdítő volt a testemnek, ahogy bezártam magam mögött az ajtót. A társalgóba tartottam, de még be sem léptem a terembe, megláttam Tae Yang-ot, Ji Soo társaságában. Az ajtó melletti falnak vetettem a hátam, hogy elkerüljem a társaságát. Lassú léptekkel tettem meg a lépcsőfokokat, a korláton felcsúsztatva a kezem. A tetejéről lenézve láttam elsuhanó alakját, ami jobban felkavart, mint gondoltam. Nagyot sóhajtottam, s felmentem a fogadott nagyimhoz, aki már nagyon várt, hiszen, jó ideje nem jártam erre. Nem volt kedvem még beszélgetni sem, csak ültem és mosolyogtam rá. Azt hiszem, hogy őt nem lehet becsapni, vagy ennyire látszott az arcomon, hogy nem most élem életem legjobb formáját.  Csendben áthúztam az ágyneműjét, hiába várta, hogy kiöntöm a szívem, nem szerettem volna róla beszélni. Nem faggatott és ennek nagyon örültem. Az ablakból láttam, ahogy Tae Yang elhagyja az intézetet, s megkönnyebbülve mosolyogtam tovább, örültem, hogy nem kell a szemébe néznem. Azok után, ami köztünk történt, nem tudtam őszintén mosolyogni a társaságában. Rettegtem a gondolattól, hogy a nővérem megtudja, s hiába árult el Seung Hyub-al együtt, nem tudtam érte haragudni, mert ahogy összeszedtem az érzéseim, igazából soha nem szerettem igazán őt. A nővéremet annál inkább, hisz csak Ő maradt nekem, s nem akartam neki fájdalmat okozni. Ez az első kapcsolata, ami hosszabb ideig tart, egészen idáig egy férfi sem tudott mellette megmaradni. Nem tudom, hogy azért van ez, mert Tae Yang türelmes és önfeláldozó, vagy csak tényleg szerelmes lett a testvérem. Igazából, nem akartam tudni, hisz a helyzeten nem változtatott volna. Beleszerettem a nővérem barátjába és olyat tettem, a pillanat hevében, amit nem szabadott volna. Minden olyan bonyolultnak tűnt, s ahogy kis barátom felé ballagtam, cikáztak a gondolatok a fejemben. Nagy mosollyal guggoltam le elé.
- Szia. – fogtam meg a kezeit és az arcomra tettem, miközben néztem fülig érő mosolyát.
-Noona! Olyan rég nem látogattál meg. Örülök neki, hogy itt vagy. Most volt itt Tae Yang is. – az arcom biztos megváltozott a név hallatára, mert elkomorult arckifejezést vágott. – Valami baj van? Bánt valami? – mintha a vesémbe látott volna. Lehet, hogy vak volt, de mégiscsak jobban látott, mint bárki más ezen a földön. Vele se akartam megbeszélni a dolgokat, de megelőzött:
- Ahogy kimondtam a nevét, még az emeleten is hallották a szívdobogásod Noona.
- Miket beszélsz… - hebegtem, s gyorsan leültem mellé az üres székre.
- Lehet, hogy nem látok, de hülye nem vagyok. Nem értelek benneteket…
- Ez nagyon bonyolult Ji Soo. Akkora baromságot műveltem, hogy nem akarok róla beszélni.
- Homokba dugod a fejed?
- Nem, én csak próbálom elfelejteni ezt a káoszt, ami az életemből lett. Tae Yang a nővérem barátja.
- És? – tátott szájjal néztem rá, aki talán semmit nem tud a kapcsolatokról, aztán kifújtam visszatartott lélegzetem és arra gondoltam, hogy lehet én vagyok, az, aki egyáltalán nem tud semmit.
- Nem akarom megbántani a nővéremet.
- Ezért megbántod Tae Yangot? Melyik a rosszabb? A nővéred túl fogja élni.
- Ne beszélj úgy, mintha pszichológus lennél, teljesen jól vagyok. Nem kell sajnálni, vagy szánni engem. Vállalom a tetteim következményeit.  Amúgy is mióta vagy ilyen érett?
- Van időm gondolkodni idebent. Remélem, hogy nem sokáig, ugyanis jövő héten megműtenek.
- Tényleg? – csodálkoztam el, majd örömömben megszorítottam a kezét. – Biztos, hogy sikerülni fog.
- bátorítottam.
- Nem fűzök hozzá reményeket, nem akarom beleélni magam.
- Persze, de ez már nagyon jó hír…

Miután elhagytam, az intézetet, dolgozni indultam, de úgy viselkedtem, mintha minden rendben lenne. Annyira el akartam ezt hinni, hogy el is felejtkeztem minden kavargó gondolatomtól, csak akkor jutott eszembe, mikor már a házunk felé tartottam. Két napja nem jártam otthon. Ahogy beértem, meg sem lepett a rendetlenség. Próbáltam összepakolni, elmosogatni, s mikor végeztem, letettem az asztalra az étteremből hozott vacsorát és elhagytam a házat. Nem akartam a nővéremmel találkozni, majd felhívom telefonon, ha hazaértem.
 Így is tettem volna, de nem vette fel a telefont. Szomorúan raktam le magam mellé a telefont az ágyra, és elmentem lezuhanyozni. Próbáltam mindent megtenni, hogy ne a szerelmi négyszög járjon a fejemben, s akkor eldöntöttem, hogy, nem hagyom, hogy maga alá gyűrjön ez az egész. Ami megtörtént, azt már nem lehet visszafordítani, de hogy milyen lesz az elkövetkezendő időszak, az csak rajtam állt. Nem voltam hajlandó minden nap sírni és bánkódni, s bár a szívem majdnem meghasadt, mert minden porcikámmal szerettem azt a férfit, mégis tudtam, hogy ez egy halott szerelem. Már csak elvből sem lehetünk együtt.

Másnap reggel, - vagyis már majdnem tizenegy óra volt, mire feltámadtam- egy olyan email fogadott, amitől felugrottam az ágyról és sikítani kezdtem. Toporzékoltam, mire Kang kivágta az ajtót nagy ijedten.
- Mi a fene van? – tartotta még mindig görcsösen az ajtó kilincsét. Csak akkor esett le, hogy engedély nélkül nyitott be. Komor arcot vágtam:
- Kopogtál?
- Szerinted volt rá időm? Visítottál, mint a választási malac. – hadarta el felháborodva. Majdnem elnevettem magam, majd vállat rántottam és odaszaladva megöleltem.
- Enyém a főszerep!!!! – kiáltottam a fülébe és szorítva a nyakát ugrálni kezdtem. Még jó, hogy meg nem fojtottam örömömben…