Dúlt bennem a méreg és a bűntudat is egyszerre. Nem tudtam, hogy jogosan vagyok- e felháborodva a megcsalásért, hisz ugyanezt tettem én is velük, azzal a különbséggel, hogy én szerelemből követtem el mindent, nem fellángolásból. Hosszú sétát tettem, akkor este, mert nem akartam Hee Young-al találkozni, csak meg akartam várni, míg elmegy a szokásos túrájára, hisz péntek este volt. Ha Tae Yang-ra gondoltam, akkor erős érzést éreztem arra, hogy kisírjak magamból mindent, de csak halkan szipogtam egész végig. Tudtam, hogy valaki követ, de már az sem érdekelt, ha megfojtanak egy szűk, kis utcában, annyira nyomorultul éreztem magam. Minden olyan lényegtelennek tűnt, csak egy valami volt fontos abban a pillanatban, az pedig Tae Yang volt. Az sem érdekelt, hogy Seung Hyub ágyról ágyra járt, míg velem volt, de annak örültem, hogy nem adtam meg neki amit szeretett volna. Megadták helyettem mások, duplán, de lehet triplán. Valaki megérintette a vállam, én pedig ösztönből le akartam keverni egy nagy pofont a hátam mögött lévő személynek. Idejében megállt a kezem, ahogy felismertem ki is az.
- Tae Yang! – ordítottam rá. – Te követtél egész végig? Légy szíves hagyj békén. – a szeme megrebbent és düh öntötte el.
- Nem hozzád megyek, hanem Hee Young-hoz és békén foglak hagyni. Felejtsünk el akkor mindent és kész. Nem fogok szakítani Hee Young-al. Nem fogok kaparni, ha te eltolsz. A barátságunknak vége Nana. – lépett el mellettem és gyors léptekkel otthagyott, csak álltam ott és néztem, ahogy a távolba bemegy a lakásunkba. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek kínomban. Ahogy csak lehetett, elszúrtam. Átkoztam magam, amiért lefeküdtem vele, mert így tönkretettem mindent. Nem mondhatom neki, hogy ne hagyjon el, mert szeretem, ezért, csak csendben elindultam és bementem a lakásba. A kanapén ültek és a nővérem, természetesen nem zavartatva magát, az ölében pihentette meztelen lábait. Akkor kapott el igazán az idegbetegség. Elrohantam mellettük és bevágtam a szobám ajtaját. El kellett onnan mennem, mert nem tudtam elviselni a látványt, így, hogy rájöttem mindenre. Felhívtam Kang-ot:
- Bocsi, hogy későn hívlak, de a szüleid háza még mindig kiadó? Szükségem lenne, egy szobára.
- Jelenleg lakik ott egy srác, de lakótársat keres, hogy a költségek megosztódjanak. Ha nem zavar, akkor beköltözhetsz.
- Nem zavar… - hazudtam, de szükségem volt a segítségére.
- Akkor szólok neki. Mikor költözöl?
- Holnap este…
- Oh… Olyan korán?
- Baj? – rágtam a körmömet.
- Nem, dehogy is. El fogod mesélni mi történt?
- Igen Kang, elmondom, ha készen állok rá. Kösz, hogy segítettél.
- Nincs mit. Megtalált a professzor?
- Nem mentem vissza a suliba ma.
- Az baj…
- Miért? – kicsit habozott a vonal végén, de végül belevágott.
- Holnap reggel menj be mindenképp, ha jól értettem, akkor téged ajánlott be a suliból egy sorozat szerepre, aminek a meghallgatása holnapután lesz.
- Ezt komolyan mondod? – lepődtem meg, s tudtam, hogy ennek a hírnek a hallatán, ki kellett volna ugranom a bőrömből, de nem tudtam neki örülni, csak az ajtót fixíroztam, aminek a túloldalán, tudtam, hogy ott ülnek kint és fogalmam sem volt róla, hogy mit csinálnak.
- Holnap mindent elmond a professzor, de úgy tudom, hogy elküldött mindent emailben.
- Köszönöm Kang… - a vonal végén csak hümmögött egyet és megszűnt köztünk a kapcsolat. Elővettem a bőröndömet és mindent gondosan elpakoltam, amire szükségem volt. A két kis csomagot beállítottam az ajtó mellé és próbáltam lefeküdni, de nem igazán sikerült aludnom. Csak forgolódtam és újraéltem az egész délutánt. A jó részét és a rosszat is sajnos. Nem tudtam elfelejteni az érintését, hisz azóta is égett minden porcikám és jobban vágytam a karjaira, mint valaha. Annyira elszúrtam, hogy tudtam, már látni sem fogom, de megmakacsolva magam, eldöntöttem, hogy mindent el fogok viselni. 
 Korán reggel már talpon voltam, az óra alig mutatott öt órát, de mivel nem tudtam aludni, ezért gyorsan elkészültem és indultam is az étterembe egy jó órával később. Ahogy kiértem a szobámból, egy lopakodó módban távozó Tae Yang-ot pillantottam meg az ajtóban. Semmit nem tehettem, nem lehettem bosszús, még ha Hee Young-al is töltötte az éjszakát, csupán egy szó nélkül sétáltam ki mellette, hiába próbálta szóra nyitni a száját. Nem akartam hallani, azt, amit mondani akart. Felesleges kifogásokat sem akartam, így csak elfutottam. Ma van az utolsó nap, amit kötelező vele végig vinnem, s szentül hittem, hogy menni fog.
Az étteremben megbeszéltem mindent Ahjummával, hogy ezen túl sűrűn fogok járni, hisz szükségem lesz a fizetésre, hogy el tudjam magam tartani rendesen. Végül is örültem neki, hogy a saját lábamra állok, s nem fogok függni a nővéremtől, de nem akartam hálátlan lenni, így eldöntöttem, hogy sűrűn meglátogatom és gondoskodom róla, bármi is fog történni.
Az iskolában a professzor mindent elmondott, de már korábban megnéztem a nekem küldött üzenetét, így volt fogalmam az egészről.
- Miért engem választott professzor?
- Na Young, ön egy nagyon életvidám lány, aki tökéletesen illene a szerepre, ezért gondoltam önre, plusz voltam bent a próbákon, amivel készülnek a mai napra, nagyon megtetszett a szereplése, mintha egy komplett videót néztem volna. Igazán jóra sikerült.
- Professzor, ez Kang érdeme. Ő alakította ki ezt az egészet.
- Tudom, de Ő férfi és egy nőt keresnek, ezért nem ajánlhattam őt.
- Köszönöm Uram! – hajoltam mélyet.
- Bízok önben. Remélem meg fog felelni és láthatom a képernyőn.
- Köszönöm. Én is remélem. – hajoltam meg újra fülig érő szájjal, majd távoztam.

Az egyetemi napok egy egész napos program volt. Zenészekkel, akik innen kerültek ki, s a jelenlegi tanulókkal. Seung Hyub is fellépett, de csak a távolból hallottam a hangját. Egy vattacukorral sétáltam, mikor Kang odafutott és lekapta az egészet a pálcáról.
- Héj! – ordítottam utána, majd futottam is, de megállt és védekezően maga elé tartotta a kezét.
- Nana, Ő itt az új lakótársad. – mutatott a háta mögött álló fiúra. Szőke haja mögül kikukucskált nagy barna szemeivel és édesen rám mosolygott. Fenyegető öklömet visszahúztam és elmosolyodtam.
- Szia. Na Young vagyok.
- Szia. Nam Jong vagyok. Itt tanulsz?
- Igen. Te?
- Nem, csak Kang meghívott, hogy megismerjük egymást. Kicsit meglepődtem, hogy egy lány lesz a lakótársam, de remélem, hogy téged sem zavar.
- Nem, egyáltalán nem. – mondtam, hisz tudtam, hogy nagyon jól ki fogunk jönni.
- Hamarosan kezdünk, menjünk, öltözzünk át. – figyelmeztetett Kang.
- Később találkozunk. – intettem a fiúnak és elszaladtam Kang-al az öltözőben. Felvettem a kis egyenruhámat, két copfba kötöttem a hajam és egy laza sminket is feldobtam.
- Hol van Tae Yang? – kérdezett rá Kang. – Már itt kellene lennie.
- Nem tudom. – rágtam a körmömet és reméltem, hogy el fog jönni és nem tesszük tönkre az előadást személyes okok miatt.
Már csak tíz percünk maradt az előadásig és Tae Yang még sehol nem volt. Végül felhívtam és toporzékolva vártam, hogy felvegye. Egy szót sem szólt, csak némán hallgatott.
- Tae Yang, sajnálom. Mindent őszintén sajnálok, kérlek gyere el és ne tegyük tönkre a többiek estéjét, azért, ami köztünk volt. Bárcsak visszaforgathatnám az időt…  - szipogtam, mert az érzelmek már annyira elöntöttek, hogy nem tudtam tovább tartani magam. – Csak ezt a pár percet bírd ki és eltűnök az életedből. Esküszöm. – mondtam, de akkor már hallottam, ahogy a többiek a hátam mögött a nevét kiabálják. Hátra fordultam és láttam, ahogy a telefont a fülén tartva engem figyel. Letettem a telefont és megtöröltem a szemem. Egy mosolyt küldtem felé és felkészültünk a műsorra…

Szipogva hagytam ott a motelt és futni kezdtem, hogy ne kelljen beszélnem többet az érzéseimről. Tudtam, hogy Tae Yang, majd megpróbál a sokk után, utánam jönni, s nem akartam, hogy az így is fájó lelkem tovább szakadjon apró cafatokra. A sírástól hamar kifulladva álltam meg és az égre néztem, ahol nyoma sem volt már a felhőknek, csak a fullasztó levegőt lehetett érezni, ahogy párolgott fel a felforrósodott aszfaltról. Olyan volt, mint az én szívem forró és fullasztó. Megbántam, hogy megadtam magam Tae Yang-nak. Olcsónak éreztem magam és mardosott a bűntudat, de jól tudtam, hogy szeretem őt, csak soha nem ismerném be ezt, a nővérem miatt. Feltettem magamnak a kérdést, hogy: „Hol van az igazság ezen a földön?” Nem találtam rá választ, csak leültem a forgalmas út mellé és a telefonomat bámultam, ami már egy ideje csengett, Tae Yang nevével a kijelzőn. Nem mertem felvenni. Egy gyáva nőként tekintettem magamra, aki nem képes rendesen elvarrni a szálakat, amiket Ő maga kuszált össze. Végül a fülemhez emeltem a telefont, de nem szóltam bele.
- Nana? – hangzott el a nevem, de még mindig nem tudtam megszólalni.  – Ha nem beszélsz, akkor majd én fogok. – kezdte: - Komolyan így akartál itt hagyni? Komolyan nem beszéljük meg, azt, ami történt. Nekem számított, még ha neked nem is. Mit tegyek, hogy el hidd, nem szórakozni akarok veled? Vagy épp fordítva történt meg? Bosszú volt Seung Hyub ellen? Csak felhasználtál, mert épp én voltam ott?
- Ühm… - helyeseltem, s a vonal végén a lélegzete is elakadt.
- Viccelsz ugye? – hallottam keserű hangját. – Mond, hogy viccelsz Nana, mert ha ez igaz, akkor óriásit csalódok benned. – tudtam, hogy az lenne a legjobb, ha haragudna rám és csalódna bennem, mert akkor el tudnánk feledni, mindazt, ami ma történt. Mégis, ha arra gondoltam, hogy megutál, keserű epe öntötte el a számat. – Ezek szerint, végig csak szédítettél, míg én hamis reményekbe ringattam magam? Mit akarsz tőlem? – emelte fel a hangját mérgesen. Soha nem hallottam még ilyen dühösnek a hangját. – Beszéljünk személyesen, azt akarom, hogy a szemembe mond. Nem hiszek neked. Hol vagy? – nyitottam a számat, hogy megmondom neki jelenlegi helyzetemet, de inkább visszacsuktam és megtöröltem könnyeimtől az arcomat. Szipogtam egy párat és vettem egy mély levegőt, hogy magabiztosan meg tudjak szólalni.
- Sajnálom, hogy tönkretettem a barátságunkat, de nem gondolod, hogy jobb ez így?
- Nem! – ordította a telefonba, míg én felkeltem és átmentem a zöld lámpás zebrán.
- Tényleg sajnálom, de nem kellene többet találkoznunk. Az lesz a legjobb, ha elköltözöm otthonról és nem zavarlak titeket.
- Ez nem fogja megoldani a helyzetet. Nem fog változni semmi. Maradj ott, ahol vagy! – utasított, s megláttam az út másik oldalán, ahogy a piros lámpán készül átvágni az úton.
- Tae Yang! Mire készülsz? Ugye nem akarsz átjönni a piroson!?
- Ha most hagylak elmenni, nem lesz esélyem, hogy megbeszéljük. – indult el az autók között, amik vadul dudálni kezdtek.
- Tae Yang! – ordítottam, egy felé közeledő autó miatt, de sikeresen átért, s egy porcikája sem sérült meg. Annyira féltem, hogy valami baja lesz, hogy felé rohantam és szerettem volna jól fejbe vágni, amiért ilyen vakmerő. Amint elé értem, megragadta az arcomat és megcsókolt. Erőszakosan és nyomatékosan. Erősen löktem el magamtól, de legszívesebben addig öleltem volna, míg csak bírom.
- Hülye idióta! – ordítottam. – Hogy lehetsz ilyen vakmerő? Mi van, ha elüt az autó?
- Átértem nem? – mosolygott.
- Ne vigyorogj, mert esküszöm, hogy felpofozlak. – fordítottam neki hátat mérgesen és elindultam.
- Nana! – rántott vissza a csuklómnál fogva. – Tudom, hogy nem Seung Hyub miatt tetted. Tudom, hogy többet jelentek neked, mint egy barát, ahogy nekem is több vagy annál.
- Ennek semmi jelentősége. Mégis mit akarsz? Mond meg te mit akarsz? Azt hiszed, hogy a nővérem, majd beletörődik abba, hogy őt eldobod engem meg megtartasz? Mivel vagyok én jobb, mint Ő? Vagy azt gondoltad, hogy hol az én ágyamban, hol pedig az övében fogsz aludni?
- Nem feküdtem le vele és nem is akarok, mert nekem nem Ő kell… - magyarázta hangosan, mire a környezetünk mind ránk szegezték a tekintetünket.
- Halkabban! – bevonszoltam az egyik kis mellékutcába és a szájára tapasztottam a kezem.
- Csak, hogy mi nem lehetünk együtt. Mit gondolna rólam mindenki? – néztem a szemébe, befogva a száját, de a tekintete csak szenvedélyt tükrözött. – Ne nézz így rám. – fejtettem le a kezem a szájáról.
- Azt hiszed, hogy azok után, ami történt, majd elfelejtem, és nem kell több? – fogta meg szorosan a csuklómat és tolni kezdett a fal felé.
- Hagyd abba! – próbáltam kiszabadítani a kezem, de végül a falnak préselt és csak a kezét bámultam a csuklóm körül.
- Azt hiszed, hogy nem fogok vágyni az érintésedre, a szenvedélyedre azok után? Hm? – hajolt le a nyakamhoz és puha ajkai a bőrömhöz értek. – Már az illatodtól is megőrülök. Mindent akarok. – súgta a fülembe, s rossz fiús viselkedése, csak még jobban felkorbácsolta az iránta táplált érzéseket. Észnél kellett lennem, mert annyira ismert már, hogy tudta, mitől is gyengülhetek el teljesen.
- Hagyd abba. Nem fogsz megingatni ezzel a viselkedéssel. – kiegyenesedett kudarcát beismerve és sóhajtott egy nagyot, majd megnyalta az ajkait és újra rám nézett.
- Tényleg nem tudom, hogy mit tegyek.
- Ha tudnánk ellene mit tenni, akkor már megtettem volna, hidd el. Tudunk még barátok maradni és elfelejteni a dolgokat, vagy inkább ne találkozzunk?
- Fogalmam sincs. Nem is érdekel. – mondott le az egészről, majd hátra lépett két lépést.
- Sajnálom. Megpróbálok mindent, hogy ne is láss engem többet, akkor nem foglak újra összezavarni. Ne mond el Hee Young-nak a dolgokat. Nagyon fájna neki. Elég ha nekem van bűntudatom.
- Hát csak ennyit érzel?
- Ühm… - hazudtam, majd egy újabb sóhaj után otthagyott, abban a szűk kis utcában. Talán soha többet nem találkozunk a holnapi nap után, talán örökre megbántottam és ez jobban fájt, mintha kiderülne minden és a nővérem megtudná. Azt mondják, hogy tét nélkül, nincs nyeremény, de én már csak a családomat tehettem fel erre a szerencsejátékra, amit nem tehettem meg.  Tudtam, hogy Hee Young nem bocsátana meg nekem, ha megtudná, így inkább lemondtam a nyereményről és kiszálltam a játékból.
Ahogy kiértem az utcából, velem szemben sétált állítólagos barátom. Megálltam vele szemben. Arca meglepett volt és zavart.
- Nana, mit keresel ezen a környéken? – dadogta. Végignéztem a lányon, aki mellette állt és elmosolyodtam, ahogy felismertem. Jina volt az, az egyetem zenei szakáról. Tudhattam volna, hogy több van közöttük egyszerű barátságnál, mikor megláttam őket az ebédlőben. Seung Hyub kedves fiú volt, de nem barátkozott mindenkivel.
- Sziasztok. Ti? Együtt?
- Ah, igen, Oppa elkísért egy helyre. – nyávogta el éles hangon a lány.
- Azt gondolom… - nevettem el magam, majd felnéztem a barátomra és így szóltam hozzá: - Ha hazavitted a barátnődet, akkor találkozzunk, azt hiszem, hogy beszélnünk kell. – vigyorogtam rá, majd otthagytam őket.
- Nana! –kapta el a karom. – Nem úgy van, ahogy azt te gondolod.
- Itt akarod megbeszélni? Nem lenne jobb, egy olyan helyen, ahol mindent egymás fejének vághatunk?
- Mit akarsz a fejemhez vágni?
- Mondjuk azt, hogy az első pillanattól kezdve megcsalsz engem. Nincs igazam?
- Nana, ez csak úgy megtörtént. Nem így terveztem. Tudod, hogy szeretlek.
- Mi? – nevettem fel hangosan, de legszívesebben benyomtam volna neki mérgemben egy jobbost, ha nem fogta volna olyan erősen a csuklómat.
- Engedd el a kezét, különben nem állok jót magamért. – ragadta meg Tae Yang Seung Hyub csuklóját.
- Ne szólj bele, ez nem tartozik rád.
- Engedd el a kezét, mert már el van lilulva. Nem veszed észre te barom? – ahogy ránézett a kezemre, rögtön lazábbra vette, de nem engedett el.
- Menj haza Tae Yang. Majd holnap találkozunk, elhozom egyedül a ruhákat.
- Nem hagylak itt.
- Nem tartozik rád, amiről beszélünk. – torkolta le Seung Hyub.
- Ahogy a barátnődre sem. – jegyeztem meg epésen. – Tae Yang, várj meg távolabb. - kértem meg a fiút, aki kissé habozva, de kellő távolságban várakozott tovább.
- Nana, kérlek, bocsáss meg. Mi csak szórakozunk…
- Mi? – kérdezte a mellette álló lány, majd mérgesen otthagyta.
- Bravó kedvesem. Most két szék közül a földre ültél ugye tudod? – nevettem fel, de csak az égre nézett és tovább tartott a markában. – Nem megy ez nekünk Seung Hyub. Miért nem engedtél el az elején? Talán az volt a baj, hogy nem aludtam veled?
- Nem erről van szó, a nővéred is… - kezdte volna, de elharapta a mondatot. Akkor esett le igazán a valódi árulás, amit ellenem elkövettek.
 – Lefeküdtél Hee Young-al?
- Nem, nem, nem! – tiltakozott, de nem hittem el egy szavát sem, ezért kirántottam a kezem és egy keserű mosollyal elléptem mellőle.
- Soha többet ne találkozzunk. Remélem jól elleszel a könnyű nőcskéiddel, vagy akivel akarsz, csak engem hagyj békén.
- Ugye tudod, hogy ez a te hibád? – kiabálta utánam, teljesen felbosszantva ezzel.
- Mi? Miért akarod rám kenni az egészet, amit csináltál? Az utolsó pillanatig hű voltam hozzád.
- Hazudsz! – mondta, s erre nem tudtam mit mondani. – Tudom, hogy jobban szereted őt. – bökött a fejével Tae Yang felé. – Ha én két szék közül a földre ültem, akkor te is.
- Lehet, de én túlélem, viszont te hogy fogod vállalni a felelősséget, azért, amit tettél? Korai lenne még apává válni nem?
- Miről beszélsz? – húzta fel a szemöldökét.
- Ugyan! Semmiről, csak ajánlom, hogy hívd fel a partnereidet, akikkel voltál az elmúlt egy hónapban, nehogy meglepetés érjen. – nevettem el magam. – Ég veled Seung Hyub. Igazság szerint én is szerettelek, de nem működött ez az egész. Végül is nem akarok haragban elválni tőled. Nem szoktam többet várni a férfiaktól, így meg sem lepődök, de örülök neki, hogy ez kiderült és nem leszek tovább egy bohóc…

A napok gyorsan teltek, s visszatért minden a régi kerékvágásba. Időnk sem volt az érzéseinken gondolkodni, csupán lázasan készültünk a holnapi fellépésre.
Kis csapatunk Szöul szívében barangolt, összeszedve minden kelléket a holnapi eseményre.
- A ruhákért beugrotok hazafelé menet? – kérdezte Kang, aki kissé túl volt terhelve.
- Biztos, hogy megleszel egyedül? – kérdeztem aggódva.
- Persze, mindjárt itt lesz Soo Bin, majd rásózok pár táskát.
- Rendben. – mosolyogtunk, míg Ő integetve egyedül hagyott Tae Yang-al.
Kissé kellemetlen volt egyedül maradni vele, mert az elmúlt egy hétben mindent megtettem, hogy ne maradjunk kettesben, de már nem tűnt olyan vészesnek a helyzet. Szerettem vele sétálni, még ha nem is szóltunk egymáshoz, egy árva szót sem, vagy mint most folyamatosan viccelődtünk egymással.
- Ezzel a hajjal úgy nézel ki, mint egy kislány. – vigyorgott rám, s nem tudtam, hogy arra akar-e célozni, hogy kislányként gondol rám, vagy csak arra, hogy nevetségesen festek a két copfommal a fejemen.
Hunyorogva néztem fel rá:
- Ezzel azt akarod mondani, hogy hülyén nézek ki?
- Nem…  Azt akartam mondani, hogy aranyos vagy. – leszegtem a fejem és a kis táskám pántját kezdtem el szorongatni, amit átvettem a nyakamon és a fél oldalamon lógott. Mivel nem válaszoltam elterelte a témát: - Nagyon elborult, lehet, hogy esni fog. – felnéztem az égre, s láttam a fejünk felett összegyűlt viharfelhőket.
- Azt hiszem igyekeznünk kell, ha nem akarunk elázni. – vettük kicsit sietősebbre a tempót.
A túloldalon észrevettem Seung Hyub-ot és egy lányt, amint besétálnak a szemközti motelbe.
- A kis rohadék… - gurultam dühbe. – Láttad? – néztem Tae Yang-ra, aki értetlenül megrázta a fejét.
- Mit kellett volna?
- Gyere! –ragadtam meg a kezét és a zebráig vonszoltam. – Válts már… - toporzékoltam, s amint zöldre váltott a lámpa, futni kezdtem még mindig Tae Yang-al a kezemben. Berontottam a motelbe, de körbenézve már senkit nem láttam.
- Hej te! – torkoltam le a recepciós fiút, aki nagy kerek lencsés szemüvege mögül, meglepődve pislogott rám, majd elfintorodott modoromon. – Melyik szobába mentek azok ketten az előbb?
- Sajnálom, nem adhatok információt senkinek a vendégeinkről. – már épp kezdtem volna megfenyegetni dühömben, hogy ha nem beszél, akkor kihúzom a pult mögül és rituális táncot járok a testén, de visszafogtam magam és csak elmosolyodtam.
- Szeretnének szobát? – nézett a mögöttem álló fiúra, aki tiltakozva nemmel válaszolt, míg én igennel.
- Kérünk egy szobát. – vetem elő a tárcám, hogy kifizessem. – Gyorsan. – siettettem, aminek hatására felhúzta a szemöldökét és elnevette magát.
- Nagyon heves a barátnőd. – jegyezte meg Tae Yang-ra nézve. Nem néztem hátra, mert tudtam, hogy olyan vörös a feje, mint a rák, így csak vártam a kulcsaimat.
- Neved? – nézett rám.
- Kim Na Young, de nem lehetne kihagyni ezeket a formaságokat?
- Sajnos nem… - sóhajtott egyet.
- Nana, mégis mit csinálsz? – fogta meg a karom Tae Yang.
- Semmi baj, tudom, hogy mit csinálok. – fejtettem le a kezét a karomról, mikor elém tették a kulcsainkat.
- Háromszázhármas szoba a folyosó végén jobbra. – mutatta az utat.
- Kösz. – kaptam le a pultról a kulcsokat és elindultam, de Tae Yang ott maradt, így visszamentem érte és kézen ragadtam.  – Gyere már az Isten szerelmére…  - loholtam a szobánk felé, mert nem akartam, hogy valaki véletlenül meglásson minket.  Kivágtam az ajtót és beestem rajta. – Zárd be az ajtót.
- Nana, én… - kezdte volna vörös fejjel.
- Nyugodj meg Tae Yang nem azért hoztalak ide, hogy megerőszakoljalak.  – dobtam le a táskám az ágyra, s az ablakot kopogtatni kezdték a makacs esőcseppek. – Pihenj egyet, addig én figyelek. – nyitottam ki résnyire az ajtót és kikukucskáltam rajta, de egy lélek sem volt a folyosón. Tíz perc után rá kellett jönnöm, hogy ha tényleg Seung Hyub volt az, akkor egy ideig nem fognak távozni a szobából, így becsuktam az ajtót és ledobtam magam Tae Yang mellé az ágyra. A hátunkon feküdtünk és csak bámultuk a mennyezetet, míg könnyek nem szöktek a szemembe. Szinte tudtam, hogy nem hazudott a szemem és őt láttam ide bejönni egy másik lánnyal. Amíg tombolt bennem a méreg, addig nem vettem észre, hogy mennyire rosszul esik a viselkedése, de tudtam, hogy csak magamat hibáztathattam az egészért. Megunta, hogy folyamatosan csak visszautasítom és talán rájött, hogy van valaki, akit jobban szeretek nála… De az is megfordult a fejemben, hogy lehet egész végig megcsalt, míg én vakon bíztam benne.
- Nem gondoltam, hogy ennyire nem tudja uralni a vágyait. Ha tudtam volna…
- Akkor mit tettél volna? – könyökölt fel és felém fordult. – Nana, te sírsz?
- Ah, nem… - szipogtam egy mosollyal az arcomon. – Semmi baj.
- Miért vagyunk itt Nana?
- Seung Hyub…
- Itt van? Kivel?
- Nem tudom… - nevettem fel, de legszívesebben sírtam volna. – Mindegy, megvárjuk, míg elmegy a vihar és hazamegyek. Nem akarok tudni róla, ha így is van.
- Homokba dugod a fejed?
- Ühm… - hümmögtem egyet, majd csend telepedett ránk és Tae Yang visszafeküdt a hátára.
- Emlékszem, mikor először voltam nálatok. Milyen vadul táncoltál. – kacagott fel. – Jól táncoltál és olyan szabadnak tűntél, hogy az első pillanatban megfogott a mosolyod. Az a két kis gödröcske az arcodon, amik alig láthatóak, csak akkor, ha óriási mosolyra húzod a szád.
- Miért mondod ezt nekem? – most én könyököltem fel, felé fordulva.
- Nem tudom, csak eszembe jutott. – fordította felém a fejét és a szájába harapott. Az arcát bámultam, s a csillogó szemeit, amik körül apró ráncok rendeződtek, amikor mosolygott. Engedtem a vágyaimnak és lassan közeledtem az arca felé, de ahogy közelebb értem hozzá, megálltam és mélyen a szemébe néztem. Biztos voltam benne, hogy beleszerettem. Eddig úgy gondoltam, hogy a szerelem egy boldog érzés, de fogalmam sem volt róla, hogy ilyen fájdalmas is lehet. Velem ellentétben, Ő nem habozott és befejezte azt, amit én elkezdtem. A szívem a torkomba ugrott, ahogy hozzám értek az ajkai, fölém magasodott és nem tudtam ellenkezni, de nem is akartam. Tudatomon kívül egy olyan lépést tettem meg, amire soha nem számítottam magamtól. Kezem a pólója alá csúszott, érezve teste forróságát és a hasán kidolgozott izmokat. Érintésemtől felsóhajtott, de egy percre sem állt meg, talán azért, mert attól félt, hogy meggondolom magam. Ajkai a nyakamat kényeztették, jóleső sóhajt csalogatva ki belőlem. Szenvedélye, úgy tört ki belőle, mint a vulkán, de abbahagyta és a szemembe nézett.
- Tudom, hogy nem helyes, de azt akarom, hogy ne hagyd abba. – súgtam, míg Ő újra ajkaimra nem tapadt. Ujjaim elvesztek barna tincsei között, ahogy egyre hevesebben csókolóztunk. A testem minden porcikáját szerette volna felfedezni, ahogy én is az övét. Kibújtattam a pólójából és egy pillanatra csak elmerengtem a felsőtestén, s megszabadultam én is a felesleges anyagoktól. Teljes valómban feküdtem előtte, s már nem volt titkunk egymás előtt. A szívem szárnyalt és szerettem volna, ha az egész soha nem múlt volna el. Megadtam magam neki, s abban a pillanatban nem foglalkoztam a következményekkel, csak a saját érzéseimmel. Olyan szenvedélyt gyújtott bennem, amit még soha senki és ezt mind kiadhattam, abban a motel szobában. A testem megfeszült a karjaiban, ahogy tartott engem, s szüntelen csókjaitól bizsergett mindenem.
   Csókjai íze, keze lágy érintése, s a figyelmessége, amivel megajándékozott engem, teljesen elvette az eszem. Csak az enyém volt, én pedig csak az övé, egy olyan mámoros órában, ami mindkettőnk érzéseit felkavarta. Szerettem volna elmondani neki, hogy szeretem, de féltem. A hasamban a pillangók arra vártak, hogy vágyaink kiteljesedjenek, s mikor a pillangóink tovarepültek, minden csodálatos volt és feledhetetlen.  Olyan volt, mint egy álom, de sajnos az álmok is véget érnek, ahogy a mi együttlétünk is, s csak a keserű érzés marad utána, hogy bárcsak igaz lett volna.
- Szerettem volna, ha végig ebben az álomban élhettünk volna. Jól tudom, hogy hibáztunk, s az is  lehet, hogy a barátságunknak itt a vége. Lehet, a vizsgák után soha többé nem fogjuk egymást látni, s úgy gondolunk vissza majd erre a napra, mint egy kalandra, vagy egy egyszerű hibára.
- Nana… - ült fel magára tekerve fehér takaróját. – Nem akarom, hogy ellökj magadtól. Szeretnék veled lenni.
- Ezt nem tehetjük meg. Te a nővérem barátja vagy, ezt nem győzöm elégszer tudatosítani magamban. Tudom, hogy vonzódunk egymás iránt, s ezt az elmúlt egy óra is bizonyítja, de mi soha nem lehetünk együtt. A nővérem sosem bocsátaná meg, ha tudná, hogy mit tettem.
- Sajnálom Hee Young-ot, de szakítani fogok vele. – érintette meg csupasz vállam.
- Nem… - fordultam hátra nagy mosollyal, de a lelkem sírt. – Mindketten kiadtuk magunkból azt a szenvedélyt, ami annyira vonzott minket egymáshoz, így már nem kell attól tartanom, hogy meg fogok őrülni, csupán egyetlen érintésedért. Nagyon vágytam rá és bárcsak egy kicsit hamarabb ismertük volna meg egymást, akkor talán lett volna jövőnk, de így nem. Sajnálom. – szó nélkül öltöztem fel és mivel a vihar, ami a fejünk fölött körözött, elvonult, így elhagytam a szobát…

Tae Yang-al beültünk meginni egy frissítőt. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom neki. Egyszerűen minden erőmmel tiltakoztam az érzéseim ellen. Bizonyítani akartam magamnak, hogy minden, amit az elmúlt két napban éreztem, csak egyszerű fellángolás. Nem tudnék a szemébe nézni soha többet, ha rájönne, hogy bár a nővérem barátja, de tetszik nekem. Ezt az egyet nem tagadhattam. Nagyon is tetszett. Imádtam a kezeit, amiken férfiasan kidomborodtak az erek, ahogy a poharat forgatta előttem. Íves arccsontja, ami keretezi csillogó sötét szemeit. A száját, amit most is oly’ erőszeretettel harapdál, hogy arra ösztönöz, én is beleharapjak az enyémbe.
  Egy szót sem szólt, annyira furcsán viselkedett, hogy már-már rá akartam kérdezni, hogy mi a baja, de az előbbi viselkedésem miatt még mindig nagyon zavarban voltam.
- Mit tervezel estére? – forgattam a poharam, s próbáltam nem kínosan viselkedni.
- Uhm… - préselte össze az ajkait. – Hee Young-al megyek szórakozni.
- Az jó… - biggyesztettem ajkaim bólogatva.
- És te? – nem mozdította meg a fejét, csak rám sandított a szemeivel.
- Ah, romantikus vacsizunk Seung Hyub-al. – ismét összepréselte az ajkait és bólintott egyet. Az órámra pillantottam: - Nekem mennem kellene, főzök valami finomat estére. Hagyok nektek is, gyere át vacsorázni, mielőtt mentek.
- Oké. – mosolygott rám, míg én felálltam és elővettem a tárcám. – A vendégem voltál… - mosolyogtam rá, s elindultam, mielőtt tiltakozni kezdett volna.
Az utcáról még visszanéztem rá az üvegen keresztül és integetve neki, elrohantam.  A fejem kavargott, de próbáltam elűzni a baljós gondolatokat, amit Tae Yang felől éreztem.
Gyors bevásárlás után hazamentem és megfőztem mindent, amit szerettem volna. Kis dobozokba raktam és egy forró zuhanyt vettem. A bőrömet szinte égette a víz, de csak becsuktam a szemem és hagytam, hogy átjárjon a forróság. Nem tudtam, hogy jól döntöttem-e az estét illetően, hisz valahol éreztem, hogy az igazi érzéseimet próbálom elnyomni ezzel a tettemmel. Szerettem Seung Hyubot, ebben biztos voltam, de Tae Yang minden női érzékemet felkavarta, amitől szinte hisztérikus rohamban törtem volna ki legszívesebben.  
Hallottam, hogy Tae Yang és Unnie már indulásra készen voltak, s még akkor elmentek, mikor még a zuhany alatt áztattam magam. Annyira elrepült az idő, hogy észre se vettem, hogy már majdnem teljesen besötétedett odakint.
Egy fekete ruhát vettem fel, ami elől fűzős volt. Hajamat lazán, szabadon hagytam, s már rohantam is a telefonomért, ami már egy ideje zenélhetett. A fülemhez kaptam lihegve:
- Azonnal indulok. Már veszem a cipőm és rohanok. Tudom, hogy késő van, azért még átmenjek? – hadartam el, meg sem várva, hogy beleszóljon, majd kinyitottam az ajtót és kiléptem.
- Persze. – válaszolta, s abban a pillanatban láttam meg a lépcső alján ülő Tae Yang-ot, aki a fejét lógatta, miközben a kezei elhagyatva lógtak a térdein. – Itt vagy? – zökkentett ki, majd vettem egy mély lélegzetet és elmosolyodtam.
- Nemsokára indulok. Szia. – nyomtam ki a telefont, majd lassan tettem meg Tae Yang felé azt a pár lépcsőfokot. Cipőim kopogtak, ahogy megálltam előtte.
- Mit csinálsz te itt, ilyen későn? Unnie hol van? – néztem körbe, de sehol nem láttam.
 Felnézett rám, mosolya szédítő volt, az arca kissé vörös. Jócskán a pohár fenekére nézett. – Részeg vagy Tae Yang? – összepréselte az ajkait és bólintott egy nagyot, amibe még bele is szédült. A fejéhez kapott, s próbált felállni, kevés sikerrel. – Na, gyere, beviszlek.  Így már úgyse találsz haza. - vettem át a karját a nyakamon és átöleltem a derekát. Nyögtem egy nagyot, ahogy teste egésze rám nehezedett. – Úr Isten Tae Yang, nagyon nehéz vagy. – hátradöntötte a fejét és nevetett, de egy hang sem jött ki a torkán. – Hogy a francba találtál ide egyáltalán? – léptem egy fokot fel, de nem tette a lábát. – Tedd már a lábad könyörgöm, hát megdöglök. – nyitottam ki az ajtót és beestünk rajta. A falnak préselt, pontosabban az én testem tartotta az övét, hogy ne dőljön ki teljesen. – Összenyomsz… - taszigáltam volna le magamról, de a feje a vállamra hanyatlott. – Francba! Francba! Francba! Hol van a nővérem? – újra nem kaptam választ, már szerettem volna felpofozni mérgemben, ezt viszont a jelenlegi testhelyzet, nem tette lehetővé. – Szólalj meg, különben nem tudom, mit teszek veled.
- Szeretem az illatod. - súgta, s ajkaival súrolta a nyakamat. Megdermedtem a hangjától, s égett a bőröm, ahol hozzámért, a levegő bent ragadt a tüdőmben.  Mire feleszméltem, már a vállaim felett támaszkodott és egyenesen a szemembe nézett. – Nem akartam, hogy elmenj hozzá. – pásztázta végig az arcomat.
- Ne csináld ezt… - fordítottam el a fejem, mert attól féltem, hogy teljesen maga alá temet a pillanat, s amikor újra felé fordultam, pár másodperc csend után, a szemei olyan hívogatóak voltak, hogy meg akartam adni magam. Megráztam a fejem, majd kibújtam a karjai alól. – Látom, már feltámadtál, ha ilyen ügyesen tartod magad, feküdj le a kanapéra. Hozok neked párnát, meg takarót. – indultam el egy adag ágyneműért. Ledobtam a kanapéra és hívtam az ujjammal, hogy feküdjön le. – Mire vársz? Gyerünk… - nyúltam a telefonomért. – Felhívom Unnie-t… Hogy a fenébe hagyhattad ott egyedül? – már azt sem engedte, hogy megnyomjak egy gombot is, mert kikapta a kezemből. – Add vissza! – utasítottam.
- Nem adom vissza. Úgyse jön haza, nagyon jól érzi magát.
- Látom, te sem unatkoztál… - fintorogtam rá, de csak kinevetett.
- De te sem épp unatkozni készültél ilyen szerkóban. – nézett rajtam végig, ahogy előttem állt.
- Ahhoz semmi közöd. Egyébként meg mi a franc bajod van? – kezdtem kissé ingerülté válni, a viselkedésétől.
- Semmi… - huppant le a kanapéra, s a karjával eltakarta az arcát.
- Hozok neked egy pohár tejet. - fordultam ki a konyhába és gyorsan kitöltöttem. – Idióta… - konstatáltam magamban a tényeket és visszamentem hozzá. Leültem mellé a kanapéra, s felé nyújtottam a poharat. – Idd meg. Jobban leszel. – nagyot sóhajtva ült fel és egy húzásra megitta. Elnevettem magam, ahogy elvette a szájától a poharat. – Bajszod van. – mutattam a szájára, de pillanatok töredéke alatt tapadt az ajkaimra, amit egyre jobban birtokba vett.  Éreztem a tej édes ízét és az alkoholt is, de mégis nagyon finomnak tűnt abban a pillanatban. Két keze közé vette az arcomat, amitől még forróbbnak éreztem a testem. Egyre jobban magához húzott, s majdnem megadtam magam neki, de a gondolataimba kúszott az az ismerős rossz érzés.
- Ne… - szakadtam el tőle, és mint akibe bolha csípett, úgy pattantam fel mellőle. – Ne csináld ezt többet. Ez nem helyes.
- Sajnálom, megint hibáztam, de…
- Nem, nincs olyan, hogy „de”. Ezt, hogy gondoltad? Velem is játszadozol, meg a nővéremmel is? Félreismertelek? Tényleg, olyan vagy, mint amilyennek gondoltalak az elején? Csak egy lennék a sok közül? A nővérem szeret, ezt nem teheted sem velem, se vele.
- Félreérted… Én nem tudom elviselni a gondolatot, hogy Seung Hyub-al vagy.
- Ő a barátom és szeretem. – tudatosítottam benne. Az arca megrezzent egy pillanatra és leszegte a fejét. - Azt ne mond, hogy nem szereted Hee Young-ot, mert akkor nem lehetünk többé barátok.  – egy pár másodpercig elgondolkodott, majd felemelve a fejét válaszolt:
- De, szeretem őt… Nagyon szeretem. Nem tudom mi ütött belém. Talán ezt váltja ki belőlem, ha egy kicsit iszom.
Nehéz volt a mellkasom a szavaitól, de tudtam, hogy így van rendjén. Ő a nővérem barátja, de azt kívántam abban a percben, hogy bárcsak hamarabb ismertük volna meg egymást, csak egy pár héttel… Szomorú lettem, ez ellen nem tudtam küzdeni. Mindent kivált belőlem, amit csak lehet. Ilyet soha nem tapasztaltam még. Olyan szenvedélyt gyújt bennem, hogy alig bírok magamnak parancsolni.
- Helyes… Igen, a múltkor is ittunk egy kicsit. Ne igyunk többet jó? Vagy ha iszol, akkor ne gyere a közelembe.
- Félsz? – tulajdonképpen pont beletrafált a közepébe. Féltem, mert egy hajszál választott el attól, hogy átadjam magam neki és azt tegyen velem és a szívemmel, amit csak akar. Az igazat nem mondhattam el neki, így újra hazudtam:
- Nem félek. Tudatában vagyok az érzéseimnek és annak is, hogy ennek a csóknak, semmi jelentősége nem volt, sem a te részedről, sem az enyémről. – s bár tudtam, hogy egy nem igaz, de jobbnak láttam, ha mindketten ebben a hitben élünk tovább egymás mellett. – Most pedig, mennem kell. Szerintem Hee Young is itt lesz hamarosan, maradj itt. Hová tetted a telefonom? – hátranyúlt és előhúzta a háta mögül, majd átnyújtotta. – Olyan gyerekes vagy. – vigyorogtam rá, s elindultam.
Friss levegőre érve, csak jobban remegtem az érintésétől, s nem tudtam a pulzusomat a normális ütemre lecsillapítani. Elindultam, de nyomasztott, s minden érzésem a felszínre tört. Akartam, hogy elveszítsük a fejünket, akartam, hogy öleljen és csókoljon. A hajamat téptem, s rossz embernek gondoltam magam, amiért ezt teszem. Azon töprengtem, hogy milyen módon tudnám az érzéseimet más irányba terelni, de nem jutottam egy lépéssel sem előre. Csak azt értem el, a sok agyalástól, hogy egyre jobban rájöttem, többet érzek iránta, mint barátság. Ha erre gondoltam, majd megőrültem. Mindössze egy pillanatra jutott eszembe Seung Hyub, hogy küldjek neki, egy üzenetet:

(Nana_Pm.23:10_)
Sajnálom, de nem tudok menni ma,
közbejött valami. Majd bepótoljuk. Ne
haragudj!