2020. március 29., vasárnap

22. rész - Szeretlek...

március 29, 2020 1
Halk zenét kapcsolt, de mind szerelmi csalódásról, felejtésről és magányról szólt. Mintha az összeset én írtam volna. 
Ingjébe bújva kuporogtam a kanapén és hallgattam a zenét. Egy idő után már nem volt kínos a csend. Folyamatosan engem bámult, valamin nagyon törte a fejét, de nem tudtam volna megfejteni. 
- Talán még nem is mondtam, hogy sajnálom ezt az egészet. – mondtam ki hangosan a gondolataim. – Nem akartam felkavarni az életedet. Főleg nem akartalak elcsábítani azon a napon. – gondoltam, hogy ideje tiszta vizet önteni a pohárba. 
- Én akartam. Nagyon akartam, csak nem mertem soha megtenni a nővéred miatt. Az első naptól kezdve, mikor megláttalak táncolni arra a SunMi számra, megváltozott bennem valami. Akkor még nem tudtam eldönteni, hogy mit is váltottál ki belőlem, de minden akkor kezdődött, mikor megláttalak abban a pizsamában és szemüvegben táncolni. Nem tudtalak kiverni a fejemből. Nem hittem el, hogy ez egyszerre aranyos és szexi is. Napról napra kíváncsibb lettem és azt vettem észre, hogy egyáltalán nem érdekel már Hee Young. – zavarban volt, ezt tisztán lehetett látni, ahogy az őszinteségét is. – Viszont, még senkiben nem csalódtam ennyire. Senki nem zavart össze ennyire, hogy még verekedni is képes voltam érted. - állt fel a kanapéról és számot váltott. 
- Miért tetted? – a lelkem mélyén vallomást szerettem volna belőle kicsikarni, de nem sikerült, csak a hátát mutatta nekem, mélyen elgondolkodva. Ez bizonytalanná tett. Talán sosem szeretett, csak kíváncsi volt és ez hajtotta előre. 
- Nem tudom... - súgta. A szívem vezetett oda hozzá, csak akkor vettem észre mit is teszek, mikor hátulról átkaroltam a derekát és homlokomat a hátába mélyesztettem. Arcommal rásimultam és hallottam vadul dübörgő szívverését. Nem tudtam volna megkülönböztetni az enyémtől. Utat engedtem a könnyeimnek. 
- Sajnálom Tae Yang. Csak most utoljára engedd meg, hogy megöleljelek. – sírtam egyre hangosabban, s ingjét markoltam a hasán. Észhez kellett térjek, de olyan jó volt, annyira szerettem volna reggelig ölelni, de tudtam, hogy ez lehetetlen. – Sajnálom. - váltam el tőle végül és felvettem az elsősegély dobozt, hogy ellássam az arcán ejtett sebet. – Ellátom a sebedet és már itt sem vagyok. Ülj le. 
Nehezen indult el a kanapéig, de végül leült és én ugyanazt a kis széket húztam magam alá, mint korábban, hogy szembe tudjak vele ülni. 
- Ez csípni fog. – figyelmeztettem, de egy hangja sem volt, ahogy hozzáértem. Legszívesebben még mindig zokogtam volna, s talán ezt észre is vette folyamatos szipogásomból. Próbáltam a sebre koncentrálni, de nem igazán tudtam, mert olyan arccal fürkészte az enyémet, amitől zavarba jöttem. Túl közel volt. 
- Szeretlek... - lesütöttem a fejem és a tenyerembe temettem könnyező arcomat. Talán csak rosszul hallottam, vagy álmodok, de megismételte. – Szeretlek Nana... - felkaptam a fejem, mert kétszer nem hallhattam rosszul . Soha életemben nem láttam még őszintébb szemeket attól. A vérem dübörgött a szavaitól, az eszem azt súgta, hogy: „Menekülj Nana, ha itt most elbuksz, mindennek vége, nem tudod visszafordítani. Már így is messzire mentél." A szívem pedig azt: „Csókold meg és szeresd még jobban." A szívem győzött. Arcát két kezem közé fogtam és megcsókoltam. Térdeire húzott csókunk közben, ami egyre hevesebb és hevesebb lett. Vágytam erre, mindennél jobban, nem tudtam leállni, főleg akkor mikor már a nyakamat csókolta és egyre jobban húzott magához. 
- Ne... - súgtam végül és szapora mellkasára tettem a kezem, hogy kissé eltoljam. Megráztam a fejem: 
- Ez nem történhet meg újra. Nem helyes. Vannak szabályok, amiket nem szeghetünk meg kétszer. – másztam ki öléből és telefonomat a táskámba rakva indulásra készen álltam. – Sajnálom. – indultam el hajamba túrva a kijárat felé. Elkapta a karom és a falnak préselve tapadt ajkaimra.
- Leszarom a szabályokat. – falta újra az ajkaim. Vörös rúzsom elkenődött a száján, tudtam, hogy nem fog leállni, túl régóta várt erre. Következő csókunkat az ajtó kopogása szakította félbe. Riadt szemekkel nézett rám: 
- Ez csak Hee Young lehet. – súgta.
- Az nem lehet. 
- Nem szokott nagyon más jönni. – kétségbeesetten töröltem szájáról a rúzs maradványait és azon gondolkodtam, hogy hagyjam el a lakást. Azon kívül, hogy leugrok az ötödikről más ötletem nem volt, kivéve azt, hogy elbújok. Gyorsan Tae Yang szobája felé vettem az irányt, de rájöttem, ha a nővérem elemében van, rögtön a hálószobába vonszolja a fiút, aminek nem szerettem volna szem és fül tanúja lenni. Így gyorsan berohantam a fürdőbe, útközben megláttam a toppomat a földön, így azért vissza kellett szaladnom. Halkan magamra zártam az ajtót és a hátamat neki vetettem. 
„ Mi a fenét művelek? Miért jöttem fel, mikor tudtam, hogy baj lesz belőle.
Sokkal rosszabb vagyok, mint azt képzeltem. A nővérem ugyan lefeküdt Seung Hyub-al, de nem tartott tartós viszonyt, szerelmet, csak közömbös szex volt semmi más. Én meg beleszerettem a barátjába és ha nem jön most, akkor biztosan megadtam volna magam Tae Yang-nak. Annyira túlfűtött volt, hogy elsodortak a vágyai. Csókja még mindig ott égett a számon, akaratlanul is oda nyúltam. 
„Vajon a nővéremmel is ilyen?" 
Erre a gondolatra még jobban elképedtem magamon. Lerogytam a földre, riadt tekintetem a WC kagylóba révedt. Legszívesebben lehúztam volna magam. 
„ Miért nem az ugrást választottam?"
Hajamat tépve próbáltam koncentrálni. A képzeleteimben látom őket együtt, ami már elviselhetetlen volt számomra. A tükörhöz sétáltam, amiben immár tényleg bohócnak néztem ki, nem csak a rúzsom miatt, hanem mert tényleg az vagyok, a többi jelzőről magamról már említést sem teszek. A mosdóra támaszkodtam és az ajtót bámultam.
„ Vajon meddig kell itt lennem?" 
Gondolatomra az ajtóhoz mentem és a fülemet annak lapjára tapasztottam, hátha hallok valami foszlányt.
- Vacsora? Milyen vacsora? – suttogtam magamban. – Csak nem... - az a gondolat suhant át a fejemen, hogy talán Tae Yang engem választott a nővérem helyett ma este. Körmömet rágva vártam és csak vártam végül leültem a WC kagylóra és lábaimra támaszkodva újra végiggondoltam az előbbieket. Lelki szemeim előtt láttam őket együtt, amitől idegrohamot kaptam. Végül kinyílt az ajtó, a bevakító fény, erősen megvilágította kétségbeesett arcomat. 
- Sajnálom... - fakadt ki, amire nem tudtam válaszolni. Képtelen voltam bárkinek is megbocsátani. Legfőképpen nem magamnak, de most már neki sem. Elviharzottam mellette, s rögtön el akartam menni.
- Nana! – szaladt elém, de akkor már csak síró arcomat láthatta. 
- Én ezt nem bírom tovább Tae Yang. Mégis hogy gondoltad? Egyszer engem ölelsz utána meg őt? Igazad volt abban, hogy megváltoztam. – töröltem le könnyeimet, még mielőtt őrült zokogásban törtem volna ki. – Te vagy az aki miatt megváltoztam. Te tettél ilyenné. Boldog voltam. 
- Most azt akarod mondani, hogy az én hibám? Én sem akartam, hogy ez így történjen, de nem tudtam irányítani. – hadarta el idegesen.
- Mi mindig csak veszekedünk... - sóhajtottam fel, majd megakadt a tekintetem egy ponton. – Tae Yang!? – rogytam le a földre úgy, mint aki szellemet látott. Leguggolva fogta meg a vállaimat, s próbált éber kómámból felébreszteni. 
„ Mindennek vége..." 
- Nana! – szólt rám erőteljesen, de én csak arra a pontra mutattam és hiába nézett hátra, nem látott semmit. 
- A cipő... - suttogtam szemeibe nézve. – Ott maradt a cipő Tae Yang. Hee Young mindenről tud. Tudja, hogy itt voltam. 
- Mégis honnan tudná? – húzott fel a földről. 
- Tőle kaptam azt a cipőt. Azt mondta, hogy sajnálja nekem adni, mert ez egy egyedi darab, de neki egy számmal nagyobb kellett volna, így nekem adta elő szülinapi ajándékként. – Arca kissé idegessé változott. – Mit mondott neked? 
- Ma együtt kellett volna vacsoráznunk, de lemondtam. Ma akartam vele szakítani. Áttettük holnapra. 
- Korábban meg kellett volna tenned... - mondtam ki hangosan, amit egyébként nem akartam. 
- Csak azért nem tettem meg, mert abban reménykedtem, hogy így majd valamikor láthatlak. 
- Nem tudom mit éreznél, ha én mondjuk lefeküdtem volna más férfival? – nem volt ínyére a gondolat, az arcából ítélve. 
- Megtetted? 
- És te? – nem kellett válaszolnia, az arca mindent elárult. Hitetlenkedve fújtam ki a levegőt. – Mégis milyen válaszra számítottam... - léptem el mellette, hogy a cipőmbe tudjak bújni. 
- Csak egyszer történt meg. Nagyon részeg voltam. – szabadkozott. Keserű mosolyt erőltettem magamra, a gondolataim egyre zavarosabbak lettek. 
- Végül is, nincs jogom számon kérni, nem én vagyok a barátnőd... 
- Nana, ne csináld ezt... - fejemet rázva kaptam üzenetet jelző telefonomért. 

Hee Young Unnie_( 00:48)
Holnap várlak vacsorára. Mindenképp gyere el
- Holnap ne menj el a vacsorára... Majd én beszélek a nővéremmel.
Nem vártam meg, míg válaszol, kinyitottam az ajtót és elindultam haza. 
Read more
Bejegyezte: dátum: március 29, 2020 1 megjegyzés: Edit
Címkék:

2020. március 28., szombat

21. rész - Perzselő tűz..

március 28, 2020 2


A szirénák hangja egyre erősödött, azt hittem, hogy vége a karrieremnek, már az elején botrányba keveredek.
„ Mi lesz ha ezt lehozzák a lapok és ami még a legrosszabb, hogy a szülinapomat az őrsön kell töltenem…”
 Kétségbeesett arcomat látva Tae Yang felkapta a cipőimet és futni kezdett velem. Teljesen kifulladtam, meg se tudtam szólalni, csak kirántottam szorításából a kezem és a térdeimen támaszkodva próbáltam újra levegőhöz jutni. Kellett pár pillanat, mire újra egyenesbe tudtam jönni és csípőre tett kézzel néztem a haja mögül felsandító, lihegő fiút.
- Te barom! – ütöttem meg a táskámmal a már előre védekező fiút. – Muszáj volt megütni? Miért nem tudtad annyiban hagyni? – markoltam a hajába, de mindkét csuklómat erősen tartotta magához közelebb húzva:
- Azért mert elegem van abból, hogy folyamatosan aggódok érted. – kezeim elernyedtek és ő el is engedte őket. Lehajoltam a cipőimért és belebújtam, míg Tae Yang egy taxit próbált fogni, sikertelenül.
- Hagyd, majd én… - löktem odébb. Hajamat hátra dobva próbáltam közszemlére tenni kebleimet, bár attól féltem, hogy az a hajszál csipke – ami tartotta az egész toppom - elpattan és szépen sztriptízt is nyomok a fél negyednek.   Szerencsémre két autó is indexelt a leálló sávba, de a mögötte lévő továbbhajtott, ahogy látta, hogy Tae Yang nyitja az ajtaját. Beszállt, mit sem törődve velem, én meg beültem utána.
- Hova vigyem kisasszony? – kérdezett hátra a taxis, kacér mosolya mögül.
- A kisasszony velem van. – szögezte le rögtön a harmincas éveiben járható férfinak, majd elhadarta a lakása címét és hátradőlve bámult ki az ablakon.
- Most pukkadsz? – tettem fel hitetlenkedve a kérdést, bár válasz nem érkezett ezért csak bosszankodva kifújtam egy adag levegőt és próbáltam úgy elhelyezkedni, hogy a hátam ne érje az ülés hátsó támláját, mert attól féltem, hogy vérző sebem miatt még a tisztítást is kifizethetem a fuvaron kívül. Felhúztam az egyik lábam Tae Yang felé fordulva és csak a vállammal dőltem az ülésnek.
- Miért a te címedet adtad meg? – kérdeztem lágyan arcát fürkészve. Felém fordult és lenézett összepréselődött kebleimre. – Hova nézel? – súgom neki a mellkasom elé kapva.
- Én? – súgja vissza és fejével aprót biccent a sofőr felé, aki a tükörben úgy vigyorog, mint fuvaros ló a rohadt tökre.
- Az utat nézze. – utasítom, s hajammal betakarom, érdeklődése tárgyát. Visszatérve a meg nem válaszolt kérdésemre, újra feltettem.
- Mert a te címedet nem tudom. – feleli egyszerűen, amin el is gondolkodok egy picit, hisz pár hónapon belül ez már a harmadik lakóhelyem, amiről senki nem tud. A menedzserem szerint ez volt a legjobb megoldás, így biztosítottak részemre egy csendes kis lakást.  – Amúgy is beszélnünk kellene…
Tekintete meggyötört volt, nem tudtam, hogy mit akar mondani nekem azok után, ami ma történt, de úgy éreztem, hogy a viharfelhő, még nem vonult el a fejünk fölül.
Viszonylag hamar megérkeztünk, kiszálltam, de megvártam, míg Tae Yang is átér hozzám.
- Miről akartál beszélni? – esek neki rögtön.
- Itt akarsz beszélni? Menjünk fel. 

„Minek? Hogy újabb hülyeséget csináljak?” 

 Feltevésemet rögtön el is hessegetem egy erős fejrázással.
- Lássuk… - hajtottam hátra az egyik mutatóujjammal a másikat. – Ma már fejemhez vágtad, hogy ribanc vagyok, meg hogy látni se bírsz, akkor mégis miről szeretnél meghitt körülmények között beszélni?
- Nem azért hívlak fel, hogy lefeküdj velem. – bökte ki, s hirtelen feltevésétől, a szám is eltátottam. Jól szórakozott rajtam - széles mosolyából ítélve- s jól tudta, hogy követni fogom, ezért elindult.
- Francba… - hagyta el számat, majd követtem. Egy szót sem szóltam hozzá a liftben, sem a folyosón, egészen addig rá sem néztem, míg ki nem tárta előttem lakása ajtaját és előre nem engedett.
- Nana! Úr Isten! Mi lett a hátaddal? – hangja túl szörnyű volt ahhoz, hogy ne essek kétségbe.
- Mi az? Mi az? – forogtam, s közben vadul néztem volna a hátam közepét, de nem láttam semmit természetesen. – Nagyon csúnya? Meg fog maradni? Vérzik? – bombáztam a kérdéseimmel.
- Nem látom a ruhádtól rendesen, de elég csúnya. – szisszent fel.
- Húzd le és nézd meg! – utasítom, mire tüdejében ragad egy adag levegő. – Húzd már le azt a cipzárt Tae Yang. – nézek hátra, majd előkapom a hajgumim a táskámból és gyors kontyban kötöm a hajam. – Gyerünk már. – siettetem. Keze a házamon kissé megremegett, majd megállt.
- Hozom az elsősegély dobozt. – lépett el mellettem sietve.
 Visszaérve a kanapéra invitált, vagyis az előtte lévő puffra. Lábait átvetette mögöttem és szorosan közel ült. A cipzár hangja csak még idegesebbé tett, s bár én voltam az, aki megkérte őt erre, mégis feszült voltam. A hajszálnyi csipke, mint a damil úgy pattant el és meg kellett fognom ikreimet, hogy a maradék kis anyaggal fedni tudjam bájaim. Begörbítettem a hátam és vártam, hogy Tae Yang lefertőtlenítse a sebem.
- Csúnya? Felsértette a cipőm sarka, mikor ellökött az a nyomulós barom.
- Ezért nem kellene ilyen cuccban mászkálnod… - érintette hozzá a sebfertőtlenítőt, mire fájdalmasan felszisszentem és kiegyenesítettem a hátam.
- Ez fájt… - tudatosítottam benne egy haragos nézéssel.
Egy ideig nem szóltam semmit, de annyira kínos volt, hogy végül megtörtem a csendet.
- Miről akartál beszélni?
- Kettőnkről… - hangja megnyugtató volt, mégis felkavaró. A telefonom csengőhangjára felugrottam és kikutattam a táskámból. Magam előtt szorosan tartva a kis darab ruhaanyagot, felvettem.
- Jong In… - szóltam bele lágyan, s tekintetem rögtön Tae Yang-ra szegeztem. Hátradőlt a kanapén és unottan elfordította a fejét, míg Jong In azt ecsetelte, hogy holnap elmarad a forgatás, mert nem tudtak egyeztetni a helyszínnel és, hogy épségben hazaértem-e.
- Ühm… Itthon vagyok. Minden rendben. Akkor majd találkozunk. Neked is jó éjszakát. – nyomtam ki és ledobtam a kanapéra a készüléket. Egy szó nélkül ültem vissza a helyemre.
- Még mindig a Gashina a kedvenc számod? – érdeklődött.
- Van, ami nem változik… - feleltem kurtán. Igazából nagyon sok minden nem változott, azon kívül, hogy az álmaim beteljesülése felé haladok, de ez is csak szakmailag igaz, mert a magánéletben csődöt mondtam.
- Akkor most ez a Jong In a barátod?
- Csak barátok vagyunk semmi több. – hallom a ragasztószalag tépődését, s ahogy rásimítja a hátamra. – Nem is lesz köztünk semmi több, főként a mai nap miatt.
- Bekavartam?
- Nem. Igazából nem is akartam tőle semmit. –hazudtam. Egy kicsit elmélázott csupasz hátamon, de nem mozdultam meg, csak vártam, hogy szóljon, hogy kész vagyunk. Ehelyett, puha ajkai lágy csókot nyomtak a lapockámra. Jóleső borzongás futott rajtam végig. A szoba légtere megtelt a vágyaival. Annyira erős volt, hogy szinte megfulladtam tőle.
- Féltékeny vagyok… - lehelte bőrömre. Forró tűzként érte a testemet, ezért gyorsan felpattantam és felkaptam a kanapé kartámaszáról az egyik ingjét. Hátat fordítottam neki és ledobtam a szakadt ruhámat, majd belebújtam pár számmal nagyobb ingjébe. Mélyen beszívtam annak illatát, örökre elraktározva magamban…

Read more
Bejegyezte: dátum: március 28, 2020 2 megjegyzés: Edit
Címkék:

2020. március 27., péntek

20. rész - A buli...

március 27, 2020 2

 Nem volt alkalmas az idő az összeomláshoz, azt megtehetem később is. Bár vacakul éreztem magam, mégis nagy mosollyal tettem meg a lépéseket Jong In felé.
- Hol vannak a többiek? – nem lepte meg kérdésem, azonnal a táncparkett felé mutatott és a hangfalakból feldübörgött a „Baby One More Time”
- Boldog Szülinapot Kim Na Young! – üvöltött Kang a mikrofonba és a parkettre invitált, hogy együtt felidézzük az egyetemi napokat.
Eszembe sem volt a saját szülinapom, igaz, hogy csak holnap lesz, de olyan boldog voltam, hogy a barátaim emlékeztek rá. Rögtön ledobtam a pultra a kis táskámat és beálltam középre. Tae Yang nélkül, hiányos volt a csapatunk és így nem volt egész a koreográfia, ami kissé üressé tett, hisz Ő volt a táncpartnerem, de jelét most sem mutattam. Azt vártam, hogy senki nem fog beállni a helyére, de a végén meleg kezek ragadták meg csupasz derekam. Nem kellett hátra néznem, a parfümje illatáról tudtam, hogy Tae Yang az. Ismerős, meleg és puha kezei a csípőmön ringtak, abban a pillanatban tudtam, hogy én soha nem fogom őt elfelejteni, szinte szomjaztam az érintésére, de annál inkább a szerelmére. Megpörgetett és magához húzott, arcunk szinte összeért, egy pillanatra még a koreográfiát is elfelejtettük.  A zene elhalkult körülöttünk, csak mi voltunk. Az a pillanat a miénk volt és soha nem fogom elfelejteni, ahogy a szemembe nézett. Haragudnom kellett volna rá, de nem tudtam, egyszerűen csak önző módon szerettem. Ez a gondolat egyre jobban megőrjített.
Olyan gyorsan vége lett annak a pár percnek, s már távolodott is tőlem hátrálva, mintha búcsúzna, de szájáról csak annyit olvastam le, hogy „Boldog Születésnapot”.
Távolodó hátát nézve a hajamba túrtam és visszamentem Jong In-hoz a pulthoz. A veszekedésünk után nem láttam értelmét, annak, hogy újra utána menjek. Minek kínozzam magam?
 A kikért italomba kortyoltam, aztán lehúztam és kértem egy újat, majd a harmadiknál el is kezdtem beszélgetni Jong In-al, akinek most már tuti leesett a Tae Yang-al való viszonyom, ahogy a többieknek is. Nem is akartam ezzel foglalkozni, elegem volt mindenből.
- Nem értem, hogy miért vernek engem az égiek, eddig próbáltam mindennek a pozitív oldalát nézni esküszöm, de most nem megy. – kezdtem kifakadni az alkoholtól, mivel egyiket a másik után ittam. – Sajnálom, hogy elhívtalak. Nem így terveztem. – arcán semmi megvetés vagy megbánás nem tükröződött, csak az a szép mosoly terült szét rajta.
- Végül is ez nem egy randi igaz? – kortyolt alkoholmentes italába.
- De… - zártam le a dolgot, mit is mondhattam volna azok után? Inkább kértem még egy italt.
- Azt hiszem én megyek, nem akarlak feltartani, hisz mi holnap is látjuk egymást, de a barátaidat sokáig mellőznöd kellett.
- Ne menj el miattam te is. Sajnálom. – fogtam meg karját.
- Nana, bevallom neked, hogy sérült a férfi büszkeségem, mert még nem is udvarolhattam neked, de talán jobb is így, hogy nem keverjük a munkával. – állt fel és kihúzta magát.
- Ez egy bonyolult kapcsolat volt Jong In. Én nem akartalak megbántani.
- Nana, ne izgulj, nem bánok semmit. Minden a régi, csak most már tudom, hogy a szíved foglalt. – mosolygott le rám, de nem tudtam vissza mosolyogni rá, mert egy hajszál választott el attól, hogy sírjak. Aprót szorított a vállamon: - Boldog Szülinapot Nana! Ne legyél szomorú. Eső után mindig kisüt a nap. – szorította össze ajkait és tovább állt. Fejemet a bárpultra tettem és a karjaimmal eltakartam könnyező szemem. Szipogtam kettőt és letörölve a könnyeimet kértem egy újabb italt. Folyamatosan hívtak táncolni és énekelni, de én nem tágítottam a pulttól. Nem erőltették, tudták, hogy ez a buli teljes csődre sikerült. Nem zavartatták magukat, lányokkal töltötték el az időt. Páran el is köszöntek, de, hogy kik, azt már nem tudom.
Nem kellett sok, hogy teljesen a padlóra igyam magam. Magamban nevettem és beszéltem.
- Tényleg… Ismerjük egymást? – néztem fel a férfira előttem. – Nagyon ismerős vagy, de te nem velünk jöttél igaz?
- Én vagyok a csapos… - közölte, nemes egyszerűséggel. Nevetésem betöltötte volna az egész termet, ha a zene nem nyomta volna el.
- Bocsi… - kuncogtam magam elé a poharamba.
- Hívjak neked egy taxit? – tette fel udvarias kérdését.
- Meguntál ez alatt a… - pillantottam ezüstszínű karórámra. – Hmm… Két óra alatt… - Nem mondott semmit csak mosolygott, én meg a szememmel pásztáztam, hogy merre lehet a női részleg. – Megvan! – kiáltottam fel és lehuppantam a bárszékről. – Uhhh… - fogtam meg szédülő fejemet és valószínű, hogy nem mentem egyenesen, de végül eljutottam a célba. Megnyitottam a csapot és kissé megmostam kipirosodott arcomat. Elővettem a táskámból tűzpiros rúzsomat, hogy azt is meg tudjam igazítani, de elsőre nem találtam a számat sem. Ezen megint felnevettem, mintha valami nagyon vicces dolog történt volna velem. Azt hittem, hogy úgy fogok kinézni, mint egy bohóc, mire kirúzsozom magam, de meglepődve dicsértem meg magam:
- Ügyes kislány. – bólintottam egyet önarcképemnek és visszaindultam a helyemre.
- Szia! – köszöntek rám pajkosan. – Valaki keres téged kint. Gyere, odavezetlek. – fogta meg a karom, időm sem volt ellenkezni. A friss levegő, szinte arcon csapott, kissé ki is józanított még pont időben, mert épp egy taxiba próbáltak beültetni.
- Hagyj békén, nem megyek sehova. Ki a fene vagy? – ráncigáltam a kezem.
- Gyere már baba, hidd el nem fogod megbánni. – nyitotta ki a taxi ajtaját.
- Nem megyek veled sehova. Kopj le. – szorítása sokkal erősebb volt annál, hogy a jelen állapotomban ezt hárítani tudjam.
- Engedd el, mert nem állok jót magamért. – érkezett az ismerős hang.
- Tae Yang? – dörzsöltem meg a szemem kissé, hogy jobban lássak.
- Tűnj el! – lökte meg Tae Yang-ot, aki egy határozott mozdulattal állon vágta zaklatómat. A számhoz kaptam, hogy egy sikolyt fojtsak vissza, de a történet pörgött tovább. Az ismeretlen felállt és visszaadta azt, amit kapott. Pillanatokon belül, felváltva püfölték egymást, én pedig próbáltam őket szétszedni.
- Hagyjátok abba! – kiáltottam, de akkor már egy elég nagy tömeg gyűlt körénk. Időközben a cipőm is lekerült rólam, ahogy próbáltam Tae Yang-ot lehámozni szerencsétlen férfiról. Minden erőmet összeszedve húztam volna az ismeretlent, de Ő egy nagyot lökött rajtam, így elestem és a cipőm sarka végig vágta a hátam, elszakítva a ruhám. Fájdalmasan nyögtem fel és próbáltam megtapintani a sebemet, de nem értem el, mindössze csak az ujjaimon jelent meg egy adag, pirosló véremből.
- Szedjétek már szét őket! – kiáltottam oda, az épp kirohanó Kang-ra, aki rögtön cselekedett is és lefogta a felbőszült Tae Yang-ot. Feltápászkodtam, de még akkor is azt láttam, hogy kakaskodik, és nem tud lenyugodni.
- Elég! - ordítottam el magam mérgesen. Fájt mindenem, nem beszélve arról, hogy elegem volt a mai estéből. Fájó vállamat fogtam és veszettül csípett a hátamon ejtett seb. A távolból meghallottam a szirénák hangját és kétségbeesetten néztem Tae Yang-ra.
Ebből baj lesz… 
Read more
Bejegyezte: dátum: március 27, 2020 2 megjegyzés: Edit
Címkék:

19. rész - Ha újra látlak...

március 27, 2020 4


Épp a sminkemet igazították… Már a nyolcadik részt forgattuk, s számtalan akadályt le kellett küzdenem, mint például megcsókolni Jong In-t a színész partnerem. Először kínosnak éreztem, de tudatosítottam magamban, hogy nekem ez a hivatásom. Mondhatni sokban befolyásolta beletörődésem az is, hogy Jong In igazán sármos és intelligens.
 Nagyon sokat lendített rajtam a stáb az elmúlt egy hónapban, szakmailag és lelkileg is. Értékes barátokra tettem szert, de ezzel párhuzamosan el is kellett halasztanom a vizsgáimat egy fél évvel. A sorozat nagyon gyorsan haladt, pörögtek a napok, s nekem semmi időm nem volt gondolkodni vagy bármi mással is foglalkozni. Ez pont kapóra jött, mert már majdnem elfelejtettem az egész szerelmi bonyodalmamat. De csak majdnem…

 A mai viszonylag rövid napnak ígérkezik, csak kevés jelenetünk lesz.
Ahogy sminkeltek, valahogy elkalandoztam Jong In kinézetén. Nem tudtam eldönteni, hogy aranyos vagy inkább férfias, inkább úgy jellemeztem volna, hogy a kettő keveréke. Volt szerencsém látni felsőtestét, ami vékony lábaihoz képest elég kidolgozott, de nem is ez, ami kíváncsivá tett benne, hanem a kedves, barátságos természete. Persze ott vannak még azok az ellenállhatatlan mosoly gödröcskék, amik megjelentek akkor is, ha csak egy picit is mosolyra húzta a száját.
Elemzéséből, a telefonom csengőhangja zökkentett ki. Még bele sem szóltam Kang rögtön letámadott:
- Nem érdekel, hogy mennyire fáradt vagy, akkor is el kell jönnöd a mai buliba. Összehívtam a csapatot. Az utóbbi három buliból kimaradtál, de most nem dobhatsz. Megértetted?
 Nagyot sóhajtottam és bólintottam egyet, de nem mondtam semmit. Attól féltem, hogy Tae Yang is ott lesz, így rákérdeztem:
- Kik lesznek ebben a bizonyos buliban?
- Hát az osztálytársaink…
- Akkor jó, ott leszek, majd küld el a címet. Lehet viszek valakit. – pillantottam az épp rám mosolygó Jong In-ra és, ahogy letettem a telefont oda is mentem hozzá, összeszedve minden bátorságom.
Először azt sem tudtam, hogy kezdjek bele, végül kinyögtem:
- Szabad vagy este? Van kedved eljönni velem egy buliba? Persze ne vedd tolakodásnak, nem randira hívlak, csak szórakozni.
- Hmmm… - gondolkodott el egy pillanatra.
- Miért is ne. Hol lesz a buli?
- Még én sem tudom, elküldöm a címet és ott találkozunk.
- Elmegyek érted.
- Ez nem randi! – nyomatékosítottam.
- Tudom nem értem félre…
- Akkor ott találkozunk. – mondtam újra, de csak egy nagy mosolyt kaptam. Nem akartam, hogy értem jöjjön, ahogy azt sem tudtam, hogy jól tettem-e, hogy elhívtam. Nem akartam randizni vele, mégis úgy érzem, hogy épp most hívtam el.

A szokásostól dögösebbre vettem a figurát, kissé beújítottam a ruhatáram, az elmúlt időszakban. Valamivel vigasztalni kellett magam, hisz megtehettem. A színésznői állás sokkal jobban fizet, mint a konyhai munka, bár bevallom, hogy nagyon hiányzik a régi életem. Sokkal merészebb lettem, s ezt a mostani szettem is tükrözte. Ahogy végignéztem a mély dekoltázsos, vörös csipke toppomon meg a feszülős, bőrhatású nadrágomon, a nővérem jutott eszembe. Mintha őt láttam volna a tükörben. A hajam loknikban takarták a vállam és már csak egy dögös vörös cipő hiányzott az öltözékemből. Azok után, amin keresztül mentem, teljesen megváltoztam. A régi kislány már csak halványan élt bennem. Úgy éreztem, hogy meg kell változnom. De csak a külsőm változott, belül ugyanaz a naiv, összetört lány maradtam.
Talán most egyenesbe jön az életem, de már ebben sem voltam biztos, ami azt illeti.
 Kicsit késésben voltam, ezért Kang már kétségbeesetten csengetett. Kinyomtam, mert épp akkor érkeztem meg a buli helyszínére, amit nem mondtam volna, nagyon nyüzsgőnek, inkább szolidnak. Intettem a nagy csapatnak és sietős léptekkel, feléjük vettem az irányt, már amennyire lehet sietni egy tíz centis platformban.
- Hűha! Nem épp így emlékszem rád Nana! – futtatta rajtam végig a tekintetét Nam Jong, mire Kang is rákontrázott:
- Ennyi idő után egy ölelést se kapok? – tárta szét a kezeit, s nagy mosollyal öleltem át gyerekkori barátom. A válla felett, megbújva pillantottam meg Tae Yang-ot, aki a cipője orrát bámulta, kerülte a szemkontaktust. Az arcom hirtelen változott komorrá, a mellkasomban fura nyomás lett úrrá, így gyorsan elléptem Kang-tól. Zavaromban a teret pásztáztam, hátha megérkezik a ma esti partnerem. Most már biztosra tudtam, hogy nem volt jó ötlet elhívni és valahol a szívem mélyén azt reméltem, hogy nem fog eljönni, de tőlem balra megláttam, ahogy felém igyekszik hosszú lépteivel. Persze ez neki meg sem kottyant, hisz volt vagy százkilencven centiméter, így én hozzá képest törpének számítottam. Most először örültem, a magas sarkú cipőnek.
- Bocsánat, hogy késtem. – lihegte, majd végigmérve hozzátette: - Hű, nagyon szép vagy. - bókjától a földig pirultam és automatikusan Tae Yang-ra pillantottam, aki még mindig a földet bámulta, de az arcán megjelent egy keserű félmosoly. – Bemegyünk? – bólintásomra megfordultunk és az ajtó felé közeledtünk. Kezét, csupasz hátamra vezette, amitől hirtelen libabőrös lettem. – Ne haragudj. – kapta el kezét. Én válaszul csak felmosolyogtam rá és aprón megráztam a fejem.  Ez egyáltalán nem zavart volna, ha hátranézve nem látom Tae Yang arcán a kiábrándulást, és hogy hátat fordítva elindul.
- Megyek én is, csak elfelejtettem valamit. – fontam ki magam Jong In laza terelő mozdulataiból és Tae Yang után indultam.
- Várj! – kiáltottam utána: - Miattam ne menj el.
- Nem miattad megyek. Magam miatt. - fordult vissza kissé mérges arckifejezéssel. Nem követtem tovább, megálltam és szomorúan lógattam a karom magam mellett. Csak pár lépést tett, majd hirtelen megfordult és dühösen felém tartott. Apró mozdulatokkal hátráltam, tudtam, hogy ezt nem úszom meg vita nélkül. Szapora légzéssel állt meg előttem, de nem tudott mit mondani, csak alig hallhatóan morgott magában. Nem találta a szavakat, vagy inkább nem tudta, hogy vágja a fejemhez.
- Látom továbbléptél, nem jelentett neked semmit az egész.
- Ezt már megbeszéltük Tae Yang. Mit vártál tőlem, hogy majd egy életen át várok rád, mikor tudván tudod, hogy mi soha nem lehetünk együtt.
- Úgy látom félre ismertelek. Nézz magadra! – csattan fel hangos szóval. – Olyan vagy mint a nővéred. Könnyen kapható, férfiakkal ölelkezel, fogdosnak, akivel képernyőn ugye már csókolóztál is, gondolom, tetszik és még együtt is laktál egyel. – most rajtam volt a sor, hogy mérges legyek, jóformán azt mondta, hogy olcsó nő vagyok, amitől felment bennem a pumpa.
- Nem tudsz te rólam semmit. A csók szakmailag történt meg, ez a szakmám, a többi meg… - gondolkodtam el, hogy miért is magyarázkodom… - Amúgy sem tartozom neked beszámolóval. Nekem felrovod a férfiakat az életemben, miközben a nővérem ágyába hemperegsz? Te vagy mérges? Miért? Miért Tae Yang? – emeltem fel a hangom. Ajkait beszívva emelte az égre a tekintetét, ugyanolyan mérges, mint amilyen én rá. – Nem kell mondanod semmit, csak lépjük tovább. Mindig ez lesz, ha találkozunk?
- El se akartam jönni… Kang erőltette ezt az egészet, de már bánom, hogy eljöttem. Rád se tudok nézni… - fordult sarkon és otthagyott. Azon gondolkodtam, hogy sírjak, vagy kínomban nevessek. Ennek soha nem lesz vége... Hajamba túrva indultam volna el, de valaki megfogta a vállam.
- Kisasszony, én leszek a barátja, hallottam, hogy szereti, ha megölelik. Engedje meg, hogy haza kísérjük régi cimborámmal.  – nyalta meg a száját, de nekem csak az járt a fejemben, hogy hogyan söpörjem le mocskos érintését a bőrömről. A mögötte álló férfi felém nyúlt, de időben elkaptam a kezem és ívesen kikerültem őket. Egyszer még hátra pillantottam, s imádkoztam, hogy ne kövessenek. Tae Yang szavai mázsás súlyként ültek a mellkasomban, valahol a sírás és a józanész között sodródtam, azt kívánva, hogy bárcsak egy rossz álom lenne az egész.

Read more
Bejegyezte: dátum: március 27, 2020 4 megjegyzés: Edit
Címkék:

2020. március 26., csütörtök

18. rész - Felejtés...

március 26, 2020 4

A meghallgatáson úgy viselkedtem, mint aki nem önmaga. Annyira el voltam foglalva a belső gondolataimmal, hogy azt sem vettem észre, hogy már vége az egésznek és épp a szereplésemet minősítik, mi szerint megfeleltem a szerepre, de még majd értesítenek. Pislogva néztem a producerre, majd megköszönve kiballagtam az ajtón. Nem is értettem, hogy mi történik velem, csak játszottam, amit mondtak, teljesen kikapcsolva az agyam, oly’ annyira beleéltem magam a szerepembe, mint még soha. Azon agyaltam, hogy vajon ez a mérhetetlen csalódás a lelkemben, mennyire válik a hasznomra, hogy a bűntudat, ami mardos, mennyire fog a későbbiekben felemészteni. Úgy éreztem, hogy az érzéseim és a bánatom elfojtása káros lesz az egészségemre, hisz azt sem tudtam, hogy az elmúlt fél órában mit csináltam, amivel megfeleltem erre a szerepre.
 Nam Jong, körmét rágva izgult odakint értem, pedig még csak pár napos az ismeretségünk.
- Hogy ment? –támadott le, mire én csak ajkaimat csücsörítve bólogattam.
- Azt hiszem, hogy elég jól, bár azt se tudom, hogy mit csináltam. – nevettem fel édesen csengő kacagással. Mosolyogva karolta át a vállam és szorított rajta egy aprót, ahogy elindultunk. A helyzetemhez képest teljesen jól éreztem magam, pedig nem szabadott volna. Azt gondoltam, hogy egy erős nő vagyok, akit nem ingat meg, holmi szerelmi csalódás, de elválva Nam Jong-tól az intézetbe vettem az utam, ahol első dolgom volt Ji Soo-t meglátogatni.
 Az időjárás most is tükrözte a forró nyári napokat. Gyöngyöző homlokom felett feltűzött, világos barna hajam olyan forró volt, akár az aszfalt, ami hullámokban bocsátotta ki magából a felgyülemlett hőt. A légkondicionált helység, üdítő volt a testemnek, ahogy bezártam magam mögött az ajtót. A társalgóba tartottam, de még be sem léptem a terembe, megláttam Tae Yang-ot, Ji Soo társaságában. Az ajtó melletti falnak vetettem a hátam, hogy elkerüljem a társaságát. Lassú léptekkel tettem meg a lépcsőfokokat, a korláton felcsúsztatva a kezem. A tetejéről lenézve láttam elsuhanó alakját, ami jobban felkavart, mint gondoltam. Nagyot sóhajtottam, s felmentem a fogadott nagyimhoz, aki már nagyon várt, hiszen, jó ideje nem jártam erre. Nem volt kedvem még beszélgetni sem, csak ültem és mosolyogtam rá. Azt hiszem, hogy őt nem lehet becsapni, vagy ennyire látszott az arcomon, hogy nem most élem életem legjobb formáját.  Csendben áthúztam az ágyneműjét, hiába várta, hogy kiöntöm a szívem, nem szerettem volna róla beszélni. Nem faggatott és ennek nagyon örültem. Az ablakból láttam, ahogy Tae Yang elhagyja az intézetet, s megkönnyebbülve mosolyogtam tovább, örültem, hogy nem kell a szemébe néznem. Azok után, ami köztünk történt, nem tudtam őszintén mosolyogni a társaságában. Rettegtem a gondolattól, hogy a nővérem megtudja, s hiába árult el Seung Hyub-al együtt, nem tudtam érte haragudni, mert ahogy összeszedtem az érzéseim, igazából soha nem szerettem igazán őt. A nővéremet annál inkább, hisz csak Ő maradt nekem, s nem akartam neki fájdalmat okozni. Ez az első kapcsolata, ami hosszabb ideig tart, egészen idáig egy férfi sem tudott mellette megmaradni. Nem tudom, hogy azért van ez, mert Tae Yang türelmes és önfeláldozó, vagy csak tényleg szerelmes lett a testvérem. Igazából, nem akartam tudni, hisz a helyzeten nem változtatott volna. Beleszerettem a nővérem barátjába és olyat tettem, a pillanat hevében, amit nem szabadott volna. Minden olyan bonyolultnak tűnt, s ahogy kis barátom felé ballagtam, cikáztak a gondolatok a fejemben. Nagy mosollyal guggoltam le elé.
- Szia. – fogtam meg a kezeit és az arcomra tettem, miközben néztem fülig érő mosolyát.
-Noona! Olyan rég nem látogattál meg. Örülök neki, hogy itt vagy. Most volt itt Tae Yang is. – az arcom biztos megváltozott a név hallatára, mert elkomorult arckifejezést vágott. – Valami baj van? Bánt valami? – mintha a vesémbe látott volna. Lehet, hogy vak volt, de mégiscsak jobban látott, mint bárki más ezen a földön. Vele se akartam megbeszélni a dolgokat, de megelőzött:
- Ahogy kimondtam a nevét, még az emeleten is hallották a szívdobogásod Noona.
- Miket beszélsz… - hebegtem, s gyorsan leültem mellé az üres székre.
- Lehet, hogy nem látok, de hülye nem vagyok. Nem értelek benneteket…
- Ez nagyon bonyolult Ji Soo. Akkora baromságot műveltem, hogy nem akarok róla beszélni.
- Homokba dugod a fejed?
- Nem, én csak próbálom elfelejteni ezt a káoszt, ami az életemből lett. Tae Yang a nővérem barátja.
- És? – tátott szájjal néztem rá, aki talán semmit nem tud a kapcsolatokról, aztán kifújtam visszatartott lélegzetem és arra gondoltam, hogy lehet én vagyok, az, aki egyáltalán nem tud semmit.
- Nem akarom megbántani a nővéremet.
- Ezért megbántod Tae Yangot? Melyik a rosszabb? A nővéred túl fogja élni.
- Ne beszélj úgy, mintha pszichológus lennél, teljesen jól vagyok. Nem kell sajnálni, vagy szánni engem. Vállalom a tetteim következményeit.  Amúgy is mióta vagy ilyen érett?
- Van időm gondolkodni idebent. Remélem, hogy nem sokáig, ugyanis jövő héten megműtenek.
- Tényleg? – csodálkoztam el, majd örömömben megszorítottam a kezét. – Biztos, hogy sikerülni fog.
- bátorítottam.
- Nem fűzök hozzá reményeket, nem akarom beleélni magam.
- Persze, de ez már nagyon jó hír…
Miután elhagytam, az intézetet, dolgozni indultam, de úgy viselkedtem, mintha minden rendben lenne. Annyira el akartam ezt hinni, hogy el is felejtkeztem minden kavargó gondolatomtól, csak akkor jutott eszembe, mikor már a házunk felé tartottam. Két napja nem jártam otthon. Ahogy beértem, meg sem lepett a rendetlenség. Próbáltam összepakolni, elmosogatni, s mikor végeztem, letettem az asztalra az étteremből hozott vacsorát és elhagytam a házat. Nem akartam a nővéremmel találkozni, majd felhívom telefonon, ha hazaértem.
 Így is tettem volna, de nem vette fel a telefont. Szomorúan raktam le magam mellé a telefont az ágyra, és elmentem lezuhanyozni. Próbáltam mindent megtenni, hogy ne a szerelmi négyszög járjon a fejemben, s akkor eldöntöttem, hogy, nem hagyom, hogy maga alá gyűrjön ez az egész. Ami megtörtént, azt már nem lehet visszafordítani, de hogy milyen lesz az elkövetkezendő időszak, az csak rajtam állt. Nem voltam hajlandó minden nap sírni és bánkódni, s bár a szívem majdnem meghasadt, mert minden porcikámmal szerettem azt a férfit, mégis tudtam, hogy ez egy halott szerelem. Már csak elvből sem lehetünk együtt.

Másnap reggel, - vagyis már majdnem tizenegy óra volt, mire feltámadtam- egy olyan email fogadott, amitől felugrottam az ágyról és sikítani kezdtem. Toporzékoltam, mire Kang kivágta az ajtót nagy ijedten.
- Mi a fene van? – tartotta még mindig görcsösen az ajtó kilincsét. Csak akkor esett le, hogy engedély nélkül nyitott be. Komor arcot vágtam:
- Kopogtál?
- Szerinted volt rá időm? Visítottál, mint a választási malac. – hadarta el felháborodva. Majdnem elnevettem magam, majd vállat rántottam és odaszaladva megöleltem.
- Enyém a főszerep!!!! – kiáltottam a fülébe és szorítva a nyakát ugrálni kezdtem. Még jó, hogy meg nem fojtottam örömömben…

Read more
Bejegyezte: dátum: március 26, 2020 4 megjegyzés: Edit

@Way2themes

Follow Me