Secretly Fall in love

2018. május 31., csütörtök

5. rész - Egyetemi napok...

Minnie május 31, 2018 2

A tegnapelőtt esti szórakozás, sokkal jobban alakult, mint, ahogy azt gondoltam, de másnap be kellett mennem dolgozni és egész nap bent voltam, most meg már az egyetem folyosóján sétáltam egy megbeszélt találkozóra, amit Kang intézett. Kíváncsi voltam, hogy mit szeretne, olyan izgatott volt, hogy szinte el akart repülni, de semmit nem árult el. Ezért kénytelen voltam kivárni a találkozót. Két kopogás után benyitottam a terembe. A földön négy fiú ült, beleértve Kang-ot is, és még két lány.
- Hali! – szaladtam közéjük és leültem a földre.
- Na, most már majdnem mindenki itt van. El is mondom, hogy miért hívtalak ide titeket. – vigyorgott körbe, miközben a kezét tördelte. – Tudjátok, hogy a hónap végén vannak az egyetemi napok, amire minden évben készül egy csapat. Ebben az évben, azt szeretném, ha mi lennénk azok, akik bemutatnak egy zenés-táncos előadást. Mindenki más-más szakon tanul, de vannak közös óráink, vagy csak egyszerűen jók vagyunk. – vigyorgott, majd összecsapta a tenyerét. – Szóval, mindent kitaláltam. A főszereplőt, a zenét, a koreográfiát. A zene… - kapcsolata be a projektort és megnyomta a lejátszó gombját. A kijelzőn Britney Spears jelent meg és feldübörgött a régi jól ismert Baby One More Time. Őrült ötletnek tartottuk, de egyben jó mókának. A zene váltott és az Overprotected című dal következett a mixben, majd azt követte az Opps I Did It Again és a Crazy. Négy dalról volt szó, de a teremben megőrülve tomboltunk a réginek mondható amerikai dalokra. A végén ujjongva tapsoltunk és visszaültünk a helyünkre.
- Nem tudom milyen sikere lesz, de csináljuk meg. – szólt az egyik fiú. – Ki lesz Britney? – végignézett a lányokon, majd rajtam állt meg a tekintete.
- Válasszuk az ártatlan kinézetű, de koránt sem az Na Young-ot. – mutatott rám kedves barátom. Fejemet rázva álltam fel és meghajolva elfogadtam a felkérést. Színésznő akarok lenni, így meg sem kottyan egy ilyen kis bolondozás. Plusz őrületesen jó bulinak tartottam.
- Mindjárt visszajövök. Van ehhez egy jelmez a raktárban. – jöttem lázba és szaladni kezdtem az említett terem felé. Egy nagy dobozba dugtam a fejem és kutattam a jelmezek között.
- Megvan! – rángattam ki az iskolai egyenruhát, majd magamra rántottam. Térdig érő zokni és tornacipő, kék mini szoknya és fehér ing, amit megkötöttem a mellem alatt, szabadon hagyva a hasam. A hajam gyorsan két oldalra kötöttem magasan és már rohantam is volna vissza, de eszembe jutott egy újabb ötlet. Leszaladtam a büfébe és egy nyalókával rohantam vissza, nem foglalkozva a kíváncsi tekintetekkel, amikkel összeakadtam hajszám közepette. Kivágtam a terem ajtaját és besétáltam a nyalókámmal.
- Így jó lesz? - lépkedtem kacéran a többiek felé, akik vigyorogva néztek rám. Megpördültem a többiek előtt és kirántottam a számból az édességet.
- Mondom, hogy nem az, akinek látszik. – nevetett fel Kang, de közben kopogás hallatszott. – Gyere! – kiabálta az ajtó felé barátom, aminek Tae Yang dőlt lazán, vállán egy táskával. Felhúzott szemöldökkel nézett végig rajtam.
- Hát te mit keresel itt? – néztem rá csodálkozva.
- Ő a csapatunk tagja. Végül sikerült rábeszélnem, hogy táncoljon.
- Tényleg? – vártam választ a táskáját ledobó fiútól, majd egy bólintással válaszolt.
- Nem is kell semmit mondanod Kang, ahogy Nana-t elnézem, már sejtem, hogy mi lesz a téma.
- Túl buzis? – húzta oldalra a száját, én meg felnevettem. – Ne csináljátok! Jó lesz! Ez csak show. Nana énekel, táncol, mi meg segítjük.
- Énekelek? Erről nem volt szó. Meg kell tanulnom ezt a sok angol szöveget? – tettem csípőre a kezem. Kang végignézett rajtam:
- Tiszta Britney… - nem tudtam eldönteni, hogy imádja a csajt, vagy csak azt akarja, hogy nagyon jól érezzük magunkat.
- Kang én nem akarok énekelni, csak abban az estben, ha felvesszük és playbackről megy, mert az ugra-bugra közepette úgy fog remegni a hangom, mint a zselé.
Végül megbeszéltük, hogy tényleg az lesz a legjobb, ha felvesszük, és úgy táncolunk. Leültem az egyik székre és keresztbetett lábbal néztem végig újra és újra a videót, miközben Kang magyarázott, hogy mit akar a koreográfiából megtartani és mi az, ami felejtős, mert kitalálnak oda egy egészen más mozdulatot. Az epres nyalóka, igazán az ínyemre volt, így élvezettel fogyasztottam el. Időközben üzenetet kaptam Seung Hyub-tól, amire válaszként elküldtem neki jelenlegi tartózkodási helyem. Nem volt túl bonyolult, amit Kang kitalált, de nem is volt egyszerűnek mondható, ezért beálltunk próbálni, mert az egyetemi napok a nyakunkon voltak. Hogy miért dolgoztunk ilyen keményen, azért az öt perc sikerért, mi sem tudtuk, de elég komolyan vettük és próbáltunk rengeteget nevetni, ugyanis, ez volt az egyik cél. Az ajtón Seung Hyub jött be és mellém lépett:
- Mi ez a ruha rajtad? – nevetett. – Aranyos vagy. - fogta meg a két kis copfom. – Mit csináltok itt? – nézett végig a többieken, míg bele kezdtem a mondandómba, választ adva a kérdésére. Néha nem tudtam, hogy mit gondolhat, valahogy mindig is egy nagy rejtély marad a számomra. Soha nem tudtam megfejteni a férfiakat, pedig általában fordítva szokott lenni. Egy nőt nehezebb kiismerni, de mit is várok, ha még magamat sem tudtam kielemezni. Néha még én sem voltam magammal tisztában, pedig jól tudtam, hogy mit akarok, de a szerelemben, soha nem volt nagy mázlim. Egy gyors öleléssel búcsúzott el tőlem, mert kezdődött az órája, mi pedig visszatértünk a próbához. Az ebédidő közeledtével, mind a nyolcan lementünk az egyetem ebédlőjébe enni. A tekintetek még mindig a jelmezemen pihentek, de nem is foglalkoztunk vele, annyit nevettünk az előbbi bénázásunkon. Mindenki fogta a kis tálcáját és sorba álltunk, hogy végre ehessünk valamit a fárasztó táncolás után.
- Mond meg őszintén Kang, mióta vagy Britney rajongó? – léptem át a kis padot, hogy leüljek Tae Yang mellé. Gyerekkori barátom, már vígan tömte a fejét, mire én felvettem a kanalam.
- Mióta leborotválta a haját. – mondta teli szájjal, én meg az első falatnál meg akartam fulladni, annyira nevettem, s ha Tae Yang nem veregeti meg a hátam segítőkészen, talán a mentő vitt volna el. Szemeimből könnyeket töröltem ki, de nem tudtam volna megmondani, hogy a köhögéstől vagy a nevetéstől teltek meg könnycsatornáim. Próbáltam magam összeszedni, de ha ránéztem újra nevetnem kellett. Nevetésem betöltötte az ebédlőt, újra és újra. Már nem is Kang-on nevettek, hanem rajtam, aki nem tudja abbahagyni a nevetést.
- Örülök, hogy jól mulatsz, de tényleg csípem a csajt. Vagyis, aki volt az elején.
- Bocsánat. - szabadkoztam, s próbáltam komoly arcot vágni, de Tae Yang halk kuncogását hallva újra nevetnem kellett. – Ne haragudj! –tettem a kezem bocsánatkérően a kézfejére. – Annyira viccesen mondtad. Tudod milyen vagyok… - haraptam a számba, miközben Ő is próbált durcás fejéről egy mosolyt eltakarni.
- Majd még meggondolom. – vigyorgott, amivel tudtam, hogy minden rendben. – Egyébként meg én se cukkollak In Guk-al…
- Na! Na! – tettem fel az ujjam ellentmondásosan, kedvenc színészem nevét hallva. – Láttad már te azt a pasit? Olyan, mint egy félisten. – Néztem fel a mennyezetre, elképzelve, a kanalammal a számban.
- Álmaidban… - zökkentett ki képzelgésemből, fejen ütve a füzetével. – Töröld le a nyálad, míg észre nem veszi Seung Hyub. Álmodban lesz neked olyan testű pasid.
- Honnan tudod, hogy nincs? – nyújtottam rá a nyelvem, miközben felpattantam a tálcámmal.
- Hová mész? – kiáltott utánam.
- Énekelni… - intettem nekik és indultam a terembe, hogy begyakoroljam a számomra ismeretlen angol szöveget. Az egyetlen előnye ennek a szereplésnek, hogy van egy jó indokunk kihagyni pár órát, amit annyira nem is bántunk. A tálcámat már majdnem leraktam a pultra, mikor megláttam Seung Hyubot egy másik asztalnál a múltkori lány társaságában. Egyáltalán nem zavarta őket, hogy én is ott vagyok, bájosan vigyorogtak egymásra. Annyira néztem őket, hogy egy pillanatra megbotlottam és magamra borítottam a szószos tésztám maradékát. A csörgésre természetesen barátaim rögtön odafigyeltek és Kang segített a jobb oldalamon, a balról meg Tae Yang húzott. Kang nevetése nem akart szűnni, így kissé oldalba löktem.
- Hallgass, te barom, nagyon beütöttem a lábam. Lehet táncolni se fogok tudni.
- Mi? – ijedten guggolt le a lábaimhoz.
- Csak vicceltem, semmi bajom, de neked lesz, ha nem engeded el a combom. – ütöttem meg a fejét, amire már Seung Hyub is felfigyelt és hozzám rohanva megfogta a karom.
- Miért engeded, hogy fogdossák a lábad? Tudom, hogy a gyerekkori barátod, de ez akkor is nekem sok. – egy halk sóhaj után megnyaltam az alsó ajkaim.
- Semmi rosszat nem csinált, csak azért nézte a lábam, mert azt mondtam neki, hogy megsérült. Mi szoktunk viccelődni is Seung Hyub. Úgy látom te is, csak nem épp velem. Nyugodtan visszamehetsz a társaságodhoz és nevethetsz tovább. – láthatóan nem tetszett neki az, amit mondtam, így csak egy újabb sóhaj után elsétáltam mellette. Hiába kiabáltak utánam, hogy várjam meg őket, mert velem tartanak, csak mentem előre, de végül beértek, velük együtt Seung Hyub is.
- Ne csináld ezt. – fogta meg a csuklóm. – Féltékeny vagy? Neked lehet mindig pasikkal lógnod, de nekem nem lehet lányokkal? Egyre több időt töltesz Tae Yang-al manapság.
- Úr Isten Seung Hyub! Ő a nővéremmel jár és próbálok vele a legjobb kapcsolatot ápolni. Igen, több fiú barátom van, mint lány, de ez nem jelenti azt, hogy bármi közöm is lenne hozzájuk. Így van fiúk? – néztem hátra. – Vagy tegye fel a kezét az, aki nem így gondolja. – Kang a magasba emelte a kezét. – Tedd le a kezed, mert esküszöm, hogy kinyírlak. Ez nem a vicc helye Kang.
- Sajnálom…- húzta be fülét, farkát.
- Nem vagyok féltékeny, semmi bajom nincs azzal, hogy lányokkal barátkozol, míg nem mész át egy olyan határon, amin én sem mennék túl. – nyomtam puszit a szájára. – Mennem kell, este átjöhetnél…
- Majd hívlak. – simogatta meg a kézfejemet és elengedett. Ideges voltam, mert az a beszélgetés, amit láttam, nagyon nem barátinak nézett ki és ez egy kicsit zavart. Végül mindenki elment inkább órára. Miután végighallgatták szerelmi civódásunkat, nekem se volt sok kedvem már semmihez, de azért ott maradtam a teremben és az ablakhoz ülve bambultam ki.
- Ah, ne haragudj, azt hittem, hogy már hazamentél. – lépett be az ajtón Tae Yang.
- Semmi baj, gyere be. – mosolyogtam rá, míg le nem ült mellém.
- Nem vagy jó hangulatban. – hajolt közelebb bamba arcomhoz.
- Ah, semmi bajom, csak nem értem a pasikat. – nevettem el magam.
- Néha nehéz is velünk, de hidd el, hogy a nőkkel sem könnyebb. – felnevettem, ha arra gondoltam, hogy a nővéremet kell neki elviselni.
- Tudom, nehéz Hee Young-al, de hidd el egyébként nagyon kedves, csak néha picit önző.
- Tudom… - válaszolta halkan, és kibámult az ablakon. Nem tehettem róla, de elemezni kezdtem az arcát. Hirtelen tört rám az érzés, hogy milyen jól néz ki, ahogy a szemeiben megcsillant a napfény, ahogy rám nézett és rám mosolygott.
- Nana? – súgta közelebb hajolva hozzám, de csak úgy bámultam rá, mint akit megbabonáztak. Az ajkaiba harapott és kisfiúsan elvigyorodott újra. Olyan érzés volt, mint, aki álmodik, és nem akar felébredni.
- Ne haragudj. – pattantam fel. – Nem akartalak bámulni, csak elgondolkodtam és ilyenkor nagyon bamba vagyok. Szerintem én most elmegyek a központba, holnap találkozunk. – indultam volna ki, de megragadta a kezem, eredményezve ezzel, hogy amúgy is remegő szívem, fel akart robbanni.

„ Mi a franc ez? Mi ez az érzés? Mi történik hirtelen velem?”

Gyorsan húztam el a kezem, s idegesen toporzékoltam, de kinevetett.
- Aranyos vagy, mikor zavarban vagy.
- Ne haragudj, csak nem szoktam így elbambulni valakin. Kérlek, ne értsd félre. – hadonásztam a kezemmel.
- Nem fogom… De… Szerintem át kellene öltöznöd. – nézett rajtam végig.
- Oh! Köszi, hogy szóltál, elmentem volna így.
- Gondoltam… - mosolygott én meg gyorsan intettem neki és kirohantam.

„Mi a jó francokat művelek? Mi volt ez Nana?”

4. rész - Érezzük jól magunkat...

Minnie május 16, 2018 2

Tae Yang hazakísért és gyorsan el is váltunk, azzal a gondolattal, hogy este látjuk egymást. Felhívtam Seung Hyub-ot, hogy lenne este egy kis program, amit örömmel fogadott. A megbeszélt időpont, este hét volt. Nem tudtam, hova megyünk, ahogy azt sem, hogy mit kellene ilyenkor felvennem. Este, a zuhany után magamra tekertem egy törölközőt és a nővérem szobájába mentem, hogy megkérdezzem, milyen helyre megyünk. Ahogy kilétem az ajtón, hátulról karok öleltek át. Megfagytam egy kicsit, ahogy megpillantottam a kékes tincseket a vállamon.
- Jó illatod van... – súgta a fülembe.
- Tae Yang?- súgtam, mire elengedtek a karok és hebegve tiltakoztak, ahogy megfordultam:
- Nana, ne haragudj, azt hittem, hogy Hee Young az. Ez nagyon kínos… - harapott a szájába zavartan és végignézett rajtam. Az arcom lángokban állt és a szívem ki akart ugrani a helyéről. Görcsösen fogtam a mellkasom, hogy nehogy kitörjön vadul zakatoló szívem. Egy szó sem jött ki a torkomon, csak álltam ott, mint aki odafagyott. Sűrűn pislogtam rá és próbáltam megszólalni.
- Semmi baj, csak meglepődtem. – mondtam végül, s láttam, ahogy vörösen izzik a füle, amitől elmosolyodtam. Meglepődött, ahogy szélesen a fülemig húztam a szám.
- Ne haragudj… - mondta újra és a földre szegezte a tekintetét. Teljesen elfelejtettem, hogy csak egy törölköző van rajtam.
- Oh! – néztem le magamra, majd gyors léptekkel a szobám felé vettem az irányt, de közben beszéltem hozzá. – Semmi baj, felejtsük el. Unnie-nak valahol itt kell lennie. Várd meg nyugodtan. – mentem hátrafelé, még mindig.
- Vigy…- nem tudta befejezni a mondatot, mert akkor már elbotlottam az egyik székben.
- Jól vagyok. – szedtem össze magam, minden féle téren és ideges vihogással csaptam magamra a szobám ajtaját.
- Biztos jól vagy? – érkezett a hang az ajtó túloldaláról. A hátamat nekivetve kapkodtam a levegőt és bólintva kiabáltam ki:
- Persze, minden oké. – szorítottam a szemem és még mindig éreztem nedves nyakamon a lélegzetét. Megráztam a fejem. – Úgy viselkedek, mint egy tini… - suttogtam magam elé, és ha a jelenetre gondoltam, kétségbeesetten haraptam a szám és téptem a hajam. Lehuppantam az ágyam szélére és az ajtót bámultam. Megráztam a fejem, mert nem értettem magam. Bosszankodva álltam fel és hajamba túrva rohantam a szekrényemhez. Kikaptam valami nem hétköznapit és felvettem. Rohantam a csengő hangjára az ajtóhoz. A kis monitoron barátom mosolygott rám, pár pillanat bámulás után megnyomtam a gombot és kinyílt az ajtó.
- Szia. – adott gyors csókot és levette a cipőit.
- Gyere be. – csoszogtam be a nappaliba, ahol Tae Yang ült. Nem is láttam az előbb, annyira szaladtam az ajtóhoz. Seung Hyub rám nézett és magyarázatot várt a kanapén ülő fiú felől.
- Seung Hyub a barátom. – néztem Tae Yang-ra, majd vissza és folytattam: – Tae Yang pedig a nővérem barátja.
- Ahh! Értem. Szia. – nyújtott felé kezet, amit széles mosollyal el is fogadott. A nővérem meg is jelent kis fehér ruhájában. Seung Hyub reakciója is olyan volt, akár a többi férfié, aki meglátta Unnie-t. Rosszul esett a pillantása, de próbáltam viccesen leplezni.
- Várj kedvesem, azt hiszem, hogy nyáladzol. – töröltem meg a szája szélét a hüvelykujjammal, zavarba hozva ezzel. Hee Young arcán kacér mosoly ült, amit senki nem vett észre, csak én, vagy ha Tae Yang észre is vette, nagyon jól leplezte. Elénk sétált, mintha a kifutón lett volna és kezet nyújtott Seung Hyub-nak.
- Örülök, hogy megismertelek végre Seung Hyub. Hee Young vagyok, Na Young nővére.
- Én is örülök, hogy megismertelek. – mosolygott rá, majd lepillantott rám. Azért nem akartam hazahozni a barátomat, mert a nővérem mellett, mindig is kisebbségi komplexusom volt. Ideges voltam, de csak felmosolyogtam a barátomra, majd a nővéremre.
- Mi ez a ruha rajtad Nana? – nézett rajtam végig. – Ez nem jó. Gyere, adok valami göncöt. – ragadta meg a kezem és a szobájába húzott. Pillanatokon belül egy fekete passzos ruha volt rajtam és magas sarkú. Sminkelt, megigazította a hajam és szinte kilökött az ajtón. Szégyenlősen sétáltam a fiúkhoz, akiknek a meglepett pillantásuk igazán jól esett. Szépnek éreztem magam és Seung Hyub szerint az is voltam, mert a fülembe súgta, ahogy mellé értem.
- Hová is megyünk? – néztem Hee Young-ra.
- Egy bárba. Játszunk, iszunk, táncolunk. Mehetünk!

Kicsit úgy éreztem, hogy a kelleténél jobban fel van pörögve, de reméltem, hogy nem kell megint hazacipelni, mint tegnap este.
A bár elég felkapott volt. Biliárdasztal, darts és megannyi úgynevezett kocsma játék volt, aminek jelen esetben, mindenki örült. Lepillantva magamra, úgy éreztem, hogy túlöltöztem, így kicsit felhúzva a szemöldökömet foglaltam helyet a bárpultnál. Testvérem kikért nekem is egy italt, amiről fogalmam sem volt, hogy mi a csuda, de tény, hogy jól nézett ki a kék lötty a kis talpas pohárban. Az íze már nem volt olyan jó. Tae Yang észre is vette, hogy nem ízlik és nevetve nézett rám a pohara mögül.
- Hee Young, rég láttunk erre. – lépett mellénk két férfi és a nővérem vállát karolták át. Szép lazán söpörte le magáról a karokat.
- A barátommal vagyok. – mutatott Tae Yang-ra.
- Modell fiúval jársz? Nem gondoltam volna, hogy lekötöd magad. – a mondat első felétől kissé röhögnöm kellett, bár Tae Yang elég jól nézett ki ahhoz, hogy modell legyen, de valahogy nem tudtam volna elképzelni.
- Semmi közöd hozzá Rob. – vigyorgott rá mesterien, majd a fiú is elmosolyodott és rám nézett. Seung Hyub felé fordultam, de nem volt ott, annyira lekötött a jelenet a testvéremmel, hogy nem hallottam, hogy mit mondott az előbb. Leült a barátom helyére a Rob nevezetű alak és rám vigyorgott.
- Téged nem láttalak még erre, mi a neved?
- Mit fizetsz, ha megmondom? – néztem a kék italomat a pohárban, majd édesen felvigyorogtam rá. Tae Yang figyelmesen előrehajolt, hogy ha bármi olyat engedne meg magának a férfi, akkor valószínű megvédene és kitörné a kezét a helyéről. Ahogy így végignéztem rajta, nem tudtam eldönteni, hogy hazai pályás, vagy csak rosszul öltözködik. Ilyen selyem inget a nyolcvanas években viseltek a szórakozóhelyeken, ma már selyemfiúk hordanak csak ilyet. Minden egyes ujján súlyos gyűrűk lógtak. Én féltem volna tőle, hogy leszakad az ujjam, de hát nem én viseltem. Nem lehetett könnyű neki… A haja egy kiló waxról árulkodott és a parfümjét a hatodik szomszéd is érezte.
- Mit szeretnél? Bármit megveszek neked. –ébresztett fel lénye elemzéséből.
- Oh, hogy te milyen édes vagy. –bájologtam vele. – Őszintén megmondjam? – bólintására, gonosz mosoly ült ki az arcomra. – Nem tudsz annyit fizetni, hogy akár a nevemet is megmondjam. – erre a mondatomra már Seung Hyub is visszatért. – Megtennéd, hogy felállsz és visszaadod a barátom helyét? – integettem neki bájosan. Nem tetszett neki a reakcióm, ezért egy adag „Ohh” közepette elhagyta a helyet.
- Mit akart?
- Szerinted? – nézett rá Tae Yang. A nővérem csak nevetett, hangosan és drámaian.
- Nem vagy könnyű eset hugi.
- Nem is ismerem, mit jó pofizik itt nekem, ez a díszfasz… A parfümje kicsípte a szemem… - mindenki még hangosabban nevetett, ahogy elhagyta a számat a mondat.
- Hogy szedted fel a húgom Seung Hyub?
- Ő más! – dőltem rá a pultra, hogy jobban lássam a nővérem Tae Yang mögött.
- Tudod milyen nehéz volt? – nevette el magát Seung Hyub. – Már fel akartam adni, de azt mondta, hogy a mosolyom meggyőzte őt.
- Nana, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz eset vagy. – megrántottam a vállam, nem akartam kimondani a valódi gondolataimat. Olyanok voltunk mi ketten, mint a tűz és a víz. Egy lapon se lehetett volna minket említeni. Nem volt rossz a nővérem, egy pillanatig nem gondoltam ezt róla. Bennem is ott bujkált valahol az az ördög, mint Hee Youngba, csak Ő ki merte engedni, én viszont örökre elzártam magamban. Nehezen bíztam meg a férfiakban, ezáltal, nehezen is engedtem magamhoz közel őket. Nem voltam jó a pasizásban, míg a nővérem könnyen barátkozott. Talán a munkájából adódóan. Elmerengtem a gondolataimban, s csak a poharat forgattam a pulton.
- Biliárdozunk? – dobta fel az ötletet Tae Yang. Lepattantunk a székről és élvezve a zenét két csapatra osztódtunk. A hangszórókból felcsendült a Her című szám, s valamilyen oknál fogva rögtön összenéztünk Tae Yang-al, majd egymásra mosolyogtunk, ahogy elgurította a kis fehér golyót. Csattanva szaladtak szét a színes golyók, s a játék kezdetét vette. A nővérem nem volt valami jó ebben a játékban, így a végén mi nyertünk. Örömömben Seung Hyub nyakába ugrottam és puszit nyomtam az arcára. Erősen markolta a derekam és szenvedélyesen nézett le rám. Elfordítottam a tenyeremmel ravasz arcát, de csak nevetett.
Nagyon jól éreztük magunkat, a következő körben megcseréltük a fiúkat és Tae Yang-al voltam egy párban, de ismét mi nyertünk.
- High five! – emeltem magasra a kezem és összecsaptam csapattársaméval.
- Sajnálom Seung Hyub. – szabadkozott a nővérem. Négyünk közül csak Ő nem volt győztes, de nem bánta, tudta, hogy ez csak egy buta játék. Aznap este még táncolásra is adtam a fejem, sőt énekeltem is egy szép dalt, a kis pódiumon, ami erre volt előkészítve. Imádtam, ahogy énekeltem, Seung Hyub pedig rappelt mellettem. Nagy összhang volt köztünk, ami boldoggá tett. Tae Yang is énekelt: hangja selymes volt és csodálatos. Ámulva hallgattam a lassú dallamokat és a gyengéd hangot, amivel elvarázsolta a bárban ülőket. A lányok körülöttünk a karjaiba ájultak volna, de Hee Young egyértelműen mindenki tudtára adta, hogy hátrébb az agarakkal, a fiú teljesen foglalt…

3. rész - Sok közös vonás...

Minnie május 14, 2018 1

A nővérem aznap este, nem tudta, hogy mennyi az elég, az alkoholból. Már zártunk, de Ő csak a lehető legidétlenebb módon viselkedett a vele szemben ülő, teljesen józan Tae Yang-al. Nem mintha zavarta volna a fiút a nővérem közeledése, de jobbnak láttam, ha hazaviszem.
- Unnie, gyere, ideje hazamennünk. – tettem át a kezét a nyakamon és megfogtam a derekát. Botladozva jött mellettem, de folyamatosan Tae Yang-ot nézte a hátam mögött.
- Gyere már! – kezdtem dühös lenni és fáradt. – Miért kellett ennyit innod? Tönkreteszed az életem… - teljes erejéből lökött el magától, amitől a földre estem. A méreg egyre jobban kúszott fel a gerincemen.
- Jól vagy? – nyújtotta Tae Yang a kezét, de nem fogadtam el, csak felpattantam és lesöpörtem magamról az út porát. Tae Yang, Hee Young mellé lépett és próbálta tovább segíteni az úton. Nővérem keze közé szorította az arcát és forró csókot adott neki. Zavaromban a földet bámultam.
- Ez hihetetlen… - suttogtam magam elé a cipőim orrát bámulva. Zavart vihogásra néztem fel, de nem Unnie nevetett, hanem Tae Yang a meglepettségtől.
- Szerintem, vigyük haza… - adta az ötletet, amire csak bólintottam. Leintettem a következő taxit és betoltuk rajta, majd beszálltunk mi is. Hihetetlenül pipa voltam, amiért így viselkedett. Mindig is utáltam, ha részegen jött haza, ugyanis ilyenkor nem lehetett vele bírni. Most is minden irányba ment, csak az ajtón nem akart bemenni. Tae Yang is unta már, így végül a vállaira vette és becipelte a házba.
- Az az én szobám. – mutatott gonoszan az én szobámra.
- Nem, az az övé… - mutattam a másik ajtóra, majd ki is nyitottam, hogy bevigye nővéremet és végre aludhasson. Szinte ledobta az ágyra, de nővérem mit sem bánta, szinte azt hitte, hogy ez az előjáték része, s magához is húzta szerencsétlen fiút. – Azt hiszem lelépek, remélem túléled az éjszakát. – röhögtem a markomba nővéremet látva, de igazság szerint még mindig nagyon mérges voltam. Becsuktam magam mögött az ajtót és Tae Yang kétségbeesett arca lebegett előttem. Elmosolyodtam, de fáradtan rogytam le a kanapéra. Hee Young néha nagyon önző tudott lenni. Számtalan alkalommal cipeltem haza valahonnan. Számtalan férfi akarta kihasználni a gyengeségét, mikor ilyen állapotba került. Nem tudtam mindig rá figyelni, ezért nem értettem egyet az életstílusával. Nem tudtam, hogy ezzel a fiúval a szobájában, mit akar kezdeni érzelmileg. Néha látom az arcán, hogy mintha érezne iránta valamit, néha meg az az érzésem támad, hogy csak játszik vele. Nagyon jól tudtam, hogy ez nem az én problémám, ezért vállat rántva hátra döntöttem a fejem a kanapén. Teljesen kifáradtam, nem csak a munka volt a nehéz, de a nap lezárása is. A hátam mögött az ajtó nyílt, majd becsapódott. Tae Yang fújt egy nagyot előtte, majd hajába túrva felém indult. Visszafogott nevetésemet nem tudtam leplezni, mikor ledobta magát a kanapéra mellém, csak kitört belőlem.
- Bocs… - szívtam be alsó ajkaim, hogy széles mosolyom leplezzem. Haja az égnek állt, arca nagyon nyúzott volt, de rám vigyorgott, amivel csak zavarba hozott, s összeakadt tekintetünket gyorsan elkaptuk egymásról.
- Azt hittem, hogy nem sikerül megmenekülnöm. – fújt ki egy újabb adag levegőt.
- Mit csináltál? Leütötted? – vigyorogtam újra.
- Ah… Azt azért nem. Sikerült nyugodtan elaludnia.
- Most úgy fog aludni, hogy ágyúval nem lehet felébreszteni. De legalább tudok zenét hallgatni. – nyúltam vigyorogva az asztalon lévő laptophoz.
- Ilyenkor? – lepődött meg az órájára nézve, ami már a tizenegy órát is elütötte.
- Már nem tudok aludni, mert felidegesített…
- Milyen zenét szeretsz? – csúszott le a kanapé elé a földre és a laptopot kezdte el fixírozni.
- Mindent szeretek, ami első hallásra megfog. Nem nagyon válogatok… – pötyögtem be az egyik kedvenc számom címét, ami a Block B-től a Her volt. – Igaz, ez a szám mindig Unnie-ra emlékeztet. – nevettem el magam, majd megnyomtam a kis háromszöget és elindult a zene. Alsó ajkamba haraptam, várva a reakcióját, de csak felnézett rám és szélesen mosolygott:
- Én is szeretem ezt a számot. – kezdte el ritmusra mozgatni a fejét, halkan énekelve.
Csak néztem rá, ahogy egyre jobban beleéli magát, majd birtokba veszi a billentyűt és tovább keresi a dalokat. Nem tudom, hány dalt hallgattunk meg és mennyit énekeltünk, de sokat megtudtam róla, mint például, hogy jól énekel, jól táncol, szinte ugyanazokat a zenéket szereti, mint én, hogy egy kávézóban ismerkedett meg a nővéremmel, de nem Ő kezdeményezett. Annyira elrepült az idő, hogy észre sem vettük, hogy lassan már kel felfelé a nap. Hirtelen fáradtság tört rám, így elszundítottam a nappaliban egy halk, lassú dal kíséretében. Már reggel volt, mikor felkeltem, Unnie kiabálására. Ijedve pattantam fel és rohantam a szobájába.
- Mi történt? – estem be az ajtón.
- El fogok késni. – dobálta ki az összes ruhát a szekrényből, majd rohant a fürdőbe, én meg a nyomában ballagtam utána. A nappaliban megállt és lenézett a kanapéra. – Itt aludt? – nézett hátra rám. – Mi történt?
- Azon kívül, hogy mata részegre ittad magad? Semmi különös, csak hazacipeltünk, aztán letámadtad szegény srácot, majd zenét hallgattunk és végül mindketten elaludtunk. – rántottam vállat, míg nővérem elhúzva a száját folytatta turbó tempóban a reggeli rutinját. Nem volt büszke magára a tegnap este miatt, de inkább nem ragozta a történteket. Eltűnt a fürdőszoba ajtó mögött, én meg azon gondolkodtam, hogy felkeltsem, vagy inkább hagyjam aludni a földön ülő, de a kanapéra támaszkodva alvó fiút. Leültem mellé és odahajoltam hozzá. – Tae Yang? – érintettem meg a vállát, mire kinyitotta a szemét.
- Ah… - dörzsölte meg a szemét. Ne haragudj, hogy elaludtam.
- Semmi baj, én is elaludtam. Hee Young már készülődik a munkába, nekem el kell mennem bevásárolni. – mondtam a nyújtózkodó fiúnak, aki rám mosolygott és felült mellém.
- Nehéz lesz? Elkísérjelek? – kissé elpirultam felajánlásán.
- Nem néztem volna ki belőled, hogy ilyen rendes vagy. Azt hittem, hogy csak a suli szépfiúja vagy. – elnevette magát őszinteségemen.
- A suli szépfiúja? Nem vagyok Casanova Nana... – vigyorgott rám. – Annak tűntem?
- Igen… - nevettem el magam zavartan. – Ha van kedved, akkor eljöhetsz velem, de megoldom egyedül is. Mindig megoldom. – rántottam vállat, mire nővérem kivágódott egy szál törölközőben. Tae Yang elkapta a tekintetét róla. – Unnie, nem baj, ha Tae Yang elkísér bevásárolni?
- Nem baj, de este buli lesz, amire te is jössz, Nana. Hozd el Seung Hyub-ot, végre meg akarom ismerni.
- Muszáj? – nyafogtam, miközben hátra vágtam magam a kanapén.
- Jó lesz, most mit nyavalyogsz? Olyan vagy már, mint egy vénasszony. Nem mozdulsz ki, csak tanulsz meg dolgozol. Hogy bírod? – nem válaszoltam, csak tereltem a témát:
- Nem vagy szégyenlős? – fintorogtam végigmutatva rajta, de csak felnevetett. Nevetését egy brazil szappanopera főszereplője irigykedve hallgatta volna, olyan művészi volt.
- Ugyan…
- Menjünk! – pattant fel Tae Yang, félbeszakítva vele a nővéremet.
- Nagyon vörös vagy… - jegyeztem meg vigyorogva.
- Nem lehetne, hogy jegeljük a témát?
- Szerintem az arcodat kellene. – álltam fel és megpaskoltam a pofiját barátian. – Te meg menj és öltözz fel, mert el fogsz késni. – néztem a nővéremre, aki a fejéhez kapva rohant be a szobájába. Tae Yang-ból egy jól hallható sóhaj tört fel. Fejemet rázva kuncogtam a reakcióján, ami nagyon aranyos volt. – Látom zavarban vagy… - néztem rá, felkapva a táskámat és a pénztárcámat.
- Félreérted, mi… - hagyta abba a mondatot és legyintett egyet. – Hagyjuk…
- Ugyan! Felnőtt emberek vagyunk, akik kapcsolatban élnek. Nem vagyok prűd ember, megértem, a nővéremnek, nem nagyon lehet ellenállni. Mehetünk?
Bólintására, felkaptam a kulcsaimat is az asztalról és rohantam a cipőimhez. Leültem, hogy felvegyem, miközben felettem Tae Yang szerencsétlenkedett a cipőfűzőivel. Mikor kész voltam hirtelen felálltam, de rendesen lefejeltem szerencsétlen srácot, aki homlokát fájtatva görnyedt össze.
- Ne haragudj… Megnézhetem? – fejtettem le a kezét a homlokáról. Elsöpörtem a tincseket az útból, ahol egy elég szép piros púp díszelgett. – Uhh! Tényleg bocsi. – rágtam a körmeimet, ahogy néztem a foltot. – Hajolj már lentebb, mert nem érlek fel. – húztam meg a haját, egy picit, hogy közelebbről lássam.
- Ah! Ki se nézni belőled, hogy szadista vagy.
- Csak keményfejű vagyok. – mosolyogtam a homlokát vizsgálva, de közben még mindig a hajába markoltam. Szemeivel, elég közeli arcomat vizsgálta, majd a számra tévedt a tekintete. – Túléled. – löktem meg és megköszörültem a torkom.
- Jól van a fejed? – kérdezte halkan, mire vigyorogva bólintottam egy nagyot.
A bevásárló központ nem volt túl messze, s viszonylag gyorsan megvettem, ami kellett. Tae Yang-ot egy vidám, vicces fiúnak ismertem meg. Sok közös volt bennünk, amin meglepődtem és teljesen csalódtam benne, de természetes jó irányba.
- Nem lehetne, hogy én is viszek egy táskát?
- Nem. – adott egyszerű választ mosolyogva. Kellemetlen volt, hogy az összes holmit Ő cipeli, de végül beadtam a derekam és csendben sétáltam mellette.

2. rész - Mindennapjaim...

Minnie május 10, 2018 1

Az intézet felé sétáltam, miután elköszöntem Tae Yang-tól. Bekapcsoltam a zenét és szökdécselve szedtem a lábaim, miközben dúdolgattam. Egy Blackpink szám szólt a fülemben, amitől táncra akartam perdülni. A hely, ahol önkéntes vagyok, egy rehabilitációs központ, ahol beteg fiatalok és idősek laknak egyaránt. Mindig azt gondoltam, hogy a világra ráfér egy kis jóság és szerettem volna tenni valamit ennek érdekében. A kevés munkaerő miatt, úgy döntöttem, hogy délutánonként eljövök, kicserélem az ágyneműket, vagy épp kiosztom a gyógyszereket, de volt, hogy egyszerűen, csak szórakoztattam az elkeseredett embereket, akikben a remény lángját mindenképpen szerettem volna ébren tartani. A fehér, háromszintes épület nem volt nagy, de nem is mondhattam volna szűknek. Az emeleti szobák felé vettem rögtön az irányt, ahol kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb felérjek.
- Halmoni! – léptem be a szobába, majd rögtön a nyakába is borultam az idős, kerekes székes asszonynak. Fehér haja, röviden kunkorodott a tarkójára, kezein és arcán már meglátszott az idő hagyta mély és fáradt ráncok. Az erek a testében meszesedésnek indultak, így minden nap meghallgattam a történetét, de nem bántam, mert mindig ugyanolyan élvezetesen figyeltem, ahogy meséli fiatalkori csínytevéseit, majd nehéz asszonyi sorsát, s hogy mennyire szerette a néhai férjét, de sose lehetett gyermeke. Az elsők között volt, akit meglátogattam, s miután meghallgattam, kénytelen voltam elválni tőle, ami mindig nehéz volt. Rohantam le a lépcsőn, hogy láthassam a kedvenc barátomat az intézetben, aki rendszerint az udvaron élvezi a napsütés jótékony hatásait.
- Ji Soo-si! – kiabáltam a fiúnak, akinek óriási mosoly jelent meg az arcán, ahogy meghallotta a hangomat.
Ji Soo, még csak tizenöt éves és egy balesetben elvesztette a szeme világát, de mindig vidám és reménnyel teli fiú maradt. Abban reménykedtem, hogy egy nap majd megmutathatok neki mindent, ami szép ebben a világban, hogy együtt nézzük a lenyugvó napot és a fehér bot nélkül sétálhatok vele végig a nyíló cseresznye virágok alatt. Nagyon jól viselte a helyzetét, de tudtam, hogy mindig egy csodára vár.
Kezeit ölelésre tárta, félmosolyra húztam a számat és félrebillentettem a fejem. Egy pillanatig csak néztem egyre szélesebb karjait, majd odaszaladva elé megöleltem.
- Noona, úgy örülök, hogy ma is itt vagy. – simogatta meg a hátamat. Ott guggoltam előtte és néztem csillogó szemeit. Tudtam, hogy a legjobb módja, hogy megismerje valaki vonásait, az, ha megvizsgálja az arcát, ezért sokszor vettem a két tenyerem közé, vékony arcát, hogy ne érezze kényelmetlenül magát, ha elfelejtené vonásaimat. Talán úgy kezeltem, mint egy kis gyereket, de tudtam, hogy észre sem veszem és kész férfi lesz belőle. – Van egy látogatóm, de mindjárt visszajön.
- Tényleg? – simítottam a füle mögé a haját lágyan.
- Nana? – felnéztem, majd fel is ugrottam, ahogy megláttam felettem Tae Yang-ot egy pohár üdítővel a kezében. Nem értettem, hogy mit keres itt, hisz még sose találkoztam vele itt, ha csak el nem kerültük egymást.
- Ismeritek egymást? – kérdezte Ji Soo, majd lenéztem rá és bólintottam. Néha elfelejtettem, hogy nem látja, így zavartan vakartam a fülem mögött:
- Igen, egy iskolába járunk. – válaszoltam visszaguggolva elé. – Ő a látogatód? – fogtam meg a kezét.
- Már elég régen jártam itt, sajnálom. – ült le Ji Soo mellé.
- Akkor Ő az a barát, akit mindig vártál? – simítottam meg az arcát mosolyogva, de csak megtapogatta az arcomat és elmosolyodtam.
- Gyönyörű a mosolyod Noona. – kissé belepirulva a bókba lepődtem meg:
- Oh! Honnan tudod?
- Látom… - válaszolta halkan, s a szívemen lévő súly, ettől a szótól még nehezebb lett.
- Valóban gyönyörű a mosolya. – válaszolta Tae Yang átkarolva barátja vállait. Az arcom még pirosabb lett. Nem is tudtam leplezni, zavart hebegésem miatt. Aljas módon kinevetett, míg én fejben szidtam magam a reakciómért. – Ji Soo, csak nem udvarolsz? – cukkolta.
- Ha idősebb lennék, és egészséges feleségül venném.
- Miért csak akkor? Én így is lennék a feleséged. – csíptem meg az arcát, s láttam, ahogy sápadtsága feledésbe merül, és piros folt jelenik meg aranyos arcán.
- Noona… Zavarba hozol. – nevetésem betöltötte a kertet, ahogy próbálta hűteni forróságát.
- Aranyos vagy Ji Soo-si, de sajnos nekem mennem kell lassan, mert ma dolgozom. Tudod, hogy nem ígérhetem meg, hogy holnap jövök, de mindenképp meglátogatlak, ha tudlak. Visszakísérjelek a szobádba, vagy még élvezed a napot?
- Maradok még. –meredt maga elé.
- Rendben, akkor én megyek is. Legyetek jók. Sziasztok. – álltam fel, majd a kissé meghajoló Tae Yang-ra néztem, akinek az arcáról egy pillanatra sem tűnt el a mosoly.
Az intézet lakói sürögtek-forogtak az épületben, s ahogy kifelé mentem, mindenkinek vidáman integettem. A virágok gyönyörűek voltak, az út szélén a kapuig vezettek, néhány pad mögött meghúzódva.
- Mr. Kang, szedi rendesen a gyógyszereit? – kiabáltam oda az idős embernek, aki mosolyogva bólintott és integetett a kis padról. – Majd valamikor meglátogatom, és akkor sakkozunk egyet, de sajnos most mennem kell dolgozni. – intettem felé, s rohantam is tovább. Az öregedő férfi görbe botjára támaszkodva kacagott, ahogy elfutottam mellette. A zsebemben megrezzent a telefonom. Unnie-tól jött egy üzenet:

Hee Young Unnie_ (16:40 PM)
Dolgozol ma este? Vacsorakor
meglátogatlak.

Nana_ (16:41 PM)
Várlak Unnie!

Az időt megpillantva rohanni kezdtem, alig maradt időm beérni. A buszsofőr, már épp becsukta az ajtókat, de ahogy meglátta vadul kalimpáló kezem, kinyitotta nekem és sikeresen fel tudtam szállni. Hálát adtam neki magamban, különben elkéstem volna, ami nem lett volna szerencsés, bár úgy mentem oda, mintha haza mennék, nem szerettem sehonnan sem elkésni.
Egy étteremben dolgoztam, ahol nagyon finom volt az étel, hisz korosodó, fogadott nagynéném, mindent szívvel- lélekkel készített. Már a középiskolában is itt dolgoztam, ezért nagyon családias hangulatban fogadnak, minden alkalommal. Mindig határtalan önbizalmat kaptam, ha néha napján úgy éreztem, hogy semminek nincs értelme és letértem a célomhoz vezető útról. Vagy bátorítottak, vagy letoltak, ha nem helyesen álltam a dolgokhoz, de soha nem bántottak volna meg, sem a múltammal, sem mással.
- Megjöttem. – kiabáltam a konyhába és már kötöttem is fel a kis kötényemet, rohanva hátra, hogy segítsek az előkészületekben. Leültem egy vödörre és hagymát kezdtem el pucolni. Hihetetlen mennyiség volt előttem, ezért csak sóhajtottam egyet és nekiláttam. A rádióból jó zenék szóltak, ezért énekelni kezdtem, de végül sírás lett belőle.
- Nana? – hallottam meg nővérem hangját, akire nem számítottam ilyen hamar.
- Hátul vagyok. – kiabáltam, miközben vadul törölgettem a szememet az alkarommal, mert veszettül erős volt, azt hittem, hogy kiég a retinám.
- Mi a baj? - hajolt felém.
- Csííííp! – néztem fel rá könnyeimmel küszködve, ajkaimat sírásra biggyesztve, de csak nevetett rajtam.
- Mondtam már, hogy nem kell dolgoznod, a modell munka nagyon jól megy.
- Szeretem ezt csinálni… – válaszolta kurtán, kivéve egy újabb zöldséget a zsákból. Igazság szerint, nem akartam teljesen a nővéremtől függni. Nem akartam tőle pénzt kérni, de még így is besegített a tanulmányaimba, amit nem viseltem valami jól, ezért minden kis lehetőséget megragadtam, amit tudtam. Az egyetem és az önkéntes munka mellett, nem nagyon maradt időm hobbira, vagy magamra, ezért a zene volt az útitársam, bárhová mentem.
- Azt látom, hogy szereted, tiszta élvezet lehet bőgni egy zsák hagyma felett. – nem válaszoltam, csak megvártam, míg kiböki, hogy mit szeretne, hisz nem jött volna ilyen korán, ha nem lett volna, valami hátsó szándéka. – Akartam már kérdezni, hogy holnap ráérsz egy kicsit? El kellene intézni a tisztítót, meg be kellene vásárolni, mert teljesen üres a hűtő. Ma nem megyek sehová, hanem idehívtam egy barátomat és itt fogunk vacsorázni és beszélgetni. Remélem, nem zavar. Szeretem ezt a helyet.
- Dehogy zavar. Készítek ki neked egy kis soju-t és sertést. Jó lesz? Ami meg a holnapi napot illeti, nem lesz dolgom, szombat lévén, délelőtt ráérek, elintézem a dolgokat.
- Olyan hálás vagyok. Mi lenne velem nélküled? – szorította meg a nyakamat. – Uhh! – húzódott el tőlem. – Ez tényleg kegyetlen. Megyek is, mert átveszi ezt a szagot a hajam és még mennem kell valahová. – fintorgott egy sort, maga elől legyezve az erős illatot.
- Hát persze… - fintorogtam a kijelentésére, majd legyintettem a kezemmel, hogy hagyja el a helyet. Fejemet rosszállóan rázva pucoltam tovább és azon gondolkodtam, hogy a hiúság is egy átok, főleg, ha észre is veszed, hogy az vagy. A nővéremet ilyen veszély nem fenyegette, akkor sem venné észre, ha mondanák neki, sőt, inkább csak bóknak venné. Ki lennék én, hogy felvilágosítsam? Volt mire játszania a fejét, hisz gyönyörű, sikeres és okos. Hol vannak már azok az erények, amik anyáink korában voltak?
- Úr Isten! – kaptam a fejemhez. – Úgy beszélek, mint egy vénlány… - lekaptam magamról a gumikesztyűket és inkább megnéztem, hogy mi újság van a fronton. – Ahjumma, pucoltam hagymát, de még nem fejeztem be. – támaszkodtam az asztalra és egy darab uborkát kezdtem el majszolni. - Az előbb épp azon gondolkodtam, hogy eltűnik a világból mindaz, amit az őseink felépítettek. – arca épp olyan volt, mint ahogy képzeltem. – Ne nézz rám úgy, mint aki be akar utalni egy szanatóriumba.
- Jól vagy Nana, hogy ilyeneken gondolkozol? Nem itt kellene lenned most sem, hanem lázadni a világ ellen. Én a te korodban, ha láttál volna… - nevette el magát.
- Tudom! Tudom! – sóhajtottam. – Buliztál, ismerkedtél, berúgtál és olyanokat tettél, amik örökre emlékké váltak. Nekem, jó ez így, lesznek emlékeim, amiket veletek szerzek. – vigyorogtam. – Nem kell ahhoz száz férfi meg alkohol.
- Tudod te egyáltalán milyen egy férfi? Az alkoholról meg ne is beszélj… Voltál már berúgva? Mert nem hiszem. – nevetett ki. - Hidd el, hogy régen is így volt, csak nem csináltuk ilyen nyíltan. – rántott vállat.
- Igen! Nekem nagyon helyes barátom van. – vettem elő a telefonom és megmutattam Seung Hyub-ot.
- Hmm… Tényleg nem rossz. – bólogatott elismerően. – Ez már haladás. Most már csak rúgj be és csinálj hülyeséget.
- Miért van az az érzésem, hogy rossz dolgokra akarsz rávenni? – húztam fel az egyik szemöldököm.
- Ha szerinted ez rossz, akkor igen. Én csak azt akarom mondani, hogy szakadj már el a földtől és tedd néha azt, amit a szíved súg, nem azt, amit az eszed. – bökte meg ujjával a homlokom. Fájdalmat színlelve kaptam oda.
- Azt hiszem, hogy inkább leváltom Ga In-t és kiszolgálok. – indultam ki a vendégekhez, az utolsó falattal a kezemben, amit gyorsan el is rágcsáltam.
Ga In, középiskolás diák lévén, egyre jobban érdeklődött a fiúk iránt, de az ideálját nem igazán az osztálytársai vagy az iskola falai között találta meg, inkább a hírességek között keresgélt és most is a telefonját nyomkodta, nem törődve semmivel, csak az aktuális szerelmével, az egyik csapatból. A vendégtérben, nagy szögletes asztalok voltak négy székkel ellátva, ha nagyobb társaság érkezett, akkor lelkesen segítettem összetolni az asztalokat és felvettem a rendelésüket.
– Leváltalak, menj és segíts kicsit hátul. – nem kellett kétszer mondani neki, nagy vigyorral rohant be. Tudtam, hogy semmit nem fog segíteni, de idekint sem vettük nagy hasznát, úgyhogy jobb, ha bent vigyorog, mint itt a vendégek előtt. Kis füzetemmel rohantam az asztalok közé, üdvözölve az éhes embereket, akik egy fárasztó nap után tértek be vacsorára. Szerelmesek, családok, munkatársak és diákok is megfordultak aznap, így sokat kellett szaladnom, de nem bántam, mert végig mosollyal az arcomon tettem. A kis csengő újra megszólalt az ajtó felett.
- Üdvözlöm! – hajoltam nagyot, óriási mosollyal az arcomon, de mikor kiegyenesedtem, akkor a nővérem és Tae Yang intettek nekem. Elmosolyodtam és odaszaladtam hozzájuk. – Gyertek, üljetek le, már előkészítettem mindent nektek. – tuszkoltam le őket az egyik asztalhoz, rohanva az ételükért és az italukért. – Jó étvágyat! – mondtam, mikor visszaértem mindennel. – Jó randizást. – kacsintottam rájuk és egyedül hagyva őket, tettem tovább a dolgom, amiért fizettek.

1 rész - Hee Young új barátja...

Minnie május 08, 2018 3

Egy újabb nap vette kezdetét, mikor reggel kinyitottam a szemem. Mosolyogva ültem fel az ágyon, annak reményében, hogy ma is egy csodálatos napom lesz. Bekapcsoltam a zenét és táncolva, kezemben a hordozható lejátszómmal sétáltam végig a házban. Tudtam, hogy a nővérem nincs itthon, hisz szinte minden éjszaka bulizni járt. Nem értettem, hogy képes tartani az ütemet. Nappal dolgozik, mint modell, éjszaka meg a sztárok életét éli. Hee Young gyönyörű nő volt, amit ki is használt. Habzsolta az életet, néha azt éreztem mellette, hogy szinte nem is élek, de ahogy rám tört ez az érzés, csak elmosolyodtam és táncoltam tovább. Boldogságom egyik forrása, hogy nem kellett korán bemennem az egyetemre, ezért volt időm megreggelizni. Hangos zenére faltam a szendvicsemet, miközben fekete, kerek keretes szemüvegem mögül sandítottam fel a közösségi oldalakra. Végig böngésztem, pár zenei topp listát, s kiválasztottam pár számomra hallgatható újdonságot. Az egyik kedvenc dalom SunMi – Gashina című száma következett, amit hangosan énekelve és koreográfiára táncolva őrjítettem meg a szomszédokat. Mindent beleadtam, ha táncoltam, ez fontos része volt az életemnek, hisz színésznő akartam lenni. Épp a fejemet ráztam őrülten, mint egy rocker, mikor nővérem csatlakozott hozzám, kiabálva. Bár hangja volt… Bárcsak ne énekelt volna, de a mozgása kifogástalan. Volt benne némi ritmusérzék, de a hallása egy süketnémáéhoz hasonló volt. Sokszor elgondolkodtam rajta, hogy mennyire különbözőek vagyunk mi ketten, s bár tudtam, hogy ez teljesen érthető, mert nem vagyunk igazi testvérek, de együtt nőttünk fel. Hee Young már huszonhat éves felnőtt nő, míg én csak most kezdem a felnőtté válásom a magam huszonkét évével. Mindenre volt még időm, amit csak szerettem volna, s ez a gondolat boldoggá tett.
- Nana. – becézett nővérem a dal végén. – Vendégem van. – mutatott a háta mögé, míg én válla felett rásandítottam az ajtófélfának támaszkodó ismerős fiúra. – Ő itt Tae Yang. – mutatott a kékes hajú fiúra, aki megindult felénk. – Ő pedig Nana a húgom. – fejemet biccentve üdvözöltem, miközben feltoltam az orromon a szemüvegem.
- Ismerjük egymást. – mosolygott rám, majd a nővéremre, aki meglepődve nézett rám, azzal a fura nézéssel, amiből arra következtettem, hogy téves következtetéseket von le a kettőnk kapcsolatából.
- Egy iskolába járunk Unnie. – világosítottam fel.
- Ah, én meg… - legyintett és nem fejezte be a mondatot. Kínosan éreztem magam, már csak a feltevéstől is, hogy miért van itt az iskola szépfiúja, ezért kivágtam magam:
- Nekem lassan mennem kell az egyetemre, szép napot nektek. – léptem el mellettük és befutottam a szobámba. Farmer kertész nadrágomba bújva kaptam fel a könyveimet és már indultam is.
- Ah, a telefonom. – haraptam a számba és a konyhába vettem az irányt, ahol Tae Yang egyedül várakozott egy pohár üdítővel a kezében. – Hol van Hee Young? – néztem körbe a nővéremet keresve.
- Átöltözik… - válaszolta, majd maga elé bámulva forgatta a poharat az asztalon.
- Akkor, biztos nemsokára itt lesz. Itt hagytam a telefonom. – kaptam fel a készüléket az asztalról, majd magamhoz szorítottam. – Akkor szia… Majd még biztos találkozunk. – mosolyogtam rá és elindultam.
A nap ragyogóan sütött, hisz olyan nyarunk volt, amihez még nem volt fogható. Ha meleg volt, akkor elviselhetetlen volt, ha esett az eső, akkor makacs cseppjei soha nem akartak elállni. A fülemben édes dallam duruzsolt, s ahogy a buszmegállóban ülve felnéztem a fehér kis bárány felhőkre az égen, akarva, akaratlanul is elmosolyodtam. Behunytam a szemem és mosolyogva élveztem a napot, miközben vitamint szívtam magamba. Valaki elment előttem, egy pillanatra beárnyékolva a napsütést, majd rögtön helyet foglalt mellettem. Hunyorogva néztem oldalra, mikor megpillantottam Tae Yang-ot mellettem.
- Oh! – meglepettségem kiült az arcomra. – Unnie? – néztem körbe, de sehol nem volt.
- El kellett mennie, egy sürgős fotózásra. – láttam az arcán, hogy kissé elkeseredett, amiért lőttek a közös programjuknak, ahogy azt is, hogy ugyanúgy élvezi a napot, mint ahogy én az előbb. Csendben ültünk egymás mellett, várva a buszt, ami elvitt minket az egyetemre. Nem volt messze az iskola a buszmegállótól, de még így is gyöngyözött a homlokom a hűségtől, mikor odaértünk. Barátom hátulról átölelve üdvözölt, ahogy beértünk a kapun.
- Szia. – súgta a fülembe, miközben egy puszit nyomott az arcomra.
- Seung Hyub… - fordítottam oldalra a fejem, miközben gyors puszit adott a számra, majd Tae Yang-ra nézett, aki kissé zavarban volt a jelenettől. – Ah, Tae Yang és én találkoztunk a buszmegállóban és így együtt jöttünk. Nem kell bemutatnom, hisz csoporttársak vagytok. – mosolyogtam rájuk, ahogy kezet fogtak.
- Én most megyek, majd még látjuk egymást. – mosolygott és zsebre dugott kézzel hátat fordított nekünk. Seung Hyub megfogta a derekam és lenézett rám. Sokkal magasabb volt, mint én, így lábujjhegyre állva értem csak fel a nyakát, hogy átkaroljam.
- Délután elmehetnénk valahová. – javasolta, de tudtam, hogy lehetetlen, amit kér, hisz szinte minden este a rehabilitációs központban segítek, mint önkéntes. Arcomból kiolvasva a válaszomat biggyesztette le ajkait és szomorúan nézett rám szőke tincsei mögül. A kapcsolatunk, mindössze pár hetesnek mondhatjuk, de úgy éreztem, hogy napról napra egyre jobban szeretem őt. Nem voltam a komoly kapcsolatok híve soha, hisz egész életemben nem láttam egyetlen jó példát sem erre. Ha egyszer megperzsel a tűz, azután, már kétszer meggondolod, hogy odanyúlsz még egyszer, vagy inkább csak melegedsz mellette. Ezért inkább én csak melegedtem a szerelem tüze mellett és vártam.
Az órák nehezen teltek, ezért egy kis bolondozással töltöttük el az időt a csoportommal.
Lehuppantam a fűre, a csoporttársaim közé, akik egy kis kitalálósdival múlatták az időt. Az egyik fiú, nevén Lee Kang, épp mutogatni próbált valamit. Nem csinálta valami jól, értetlen mosollyal próbáltam kitalálni, hogy mi lehet az, amit oly’ lelkesen mutogat.
- Egy körte? – kérdezett rá a mellettem ülő ismeretlen fiú.
- Körte? Ez neked körte? Ez egy női alak, te idióta. – háborodott fel Kang, miközben odalépett elé és ütéseket szimulálva püfölte. Hangos hahotázásba kezdtem a produkciójukat látva. – Körte… - sóhajtott nagyot, majd levágódott mellém.
- Áruld el, hogy mi lett volna a megfejtés. – löktem oldalba.
- Édenkert… - biccentette le a fejét bánatosan. Próbáltam visszafogni a nevetést, de nem ment. Hangos nevetésem betöltötte az iskola udvarát.
- Ezt valahogy nem sikerült kitalálnunk. – nevettem tovább, míg össze nem akadt a tekintetem Tae Yang-al, aki épp azon nevetett, hogy én nevetek. Intettem felé egyet gyorsan, majd felpattantam és én kezdtem el mutogatni. Vagyis csak kezdtem volna, de csoporttársaim felpattantak és elkapva a kezemet húztak magukkal.
- Kezdődik az óra, te dilis. – fogta szorosan a kezem Kang. – Majd a dráma órán színészkedsz. – vigyorgott rám vissza, de szinte futott és sajnos az én lábam nem olyan hosszúak, mint az övé és megbotlottam. – Jól vagy? – nevetett le rám, miközben felkapart. Nem tudtam abbahagyni a nevetést, így ügyetlenül fel se tudtam állni. Mint két idióta úgy nevettünk a folyosón. Kang, nagyon jó barátom, már gyerekkorunk óta. Hosszú ujjai markolták a kezem, de nem tudott felhúzni, annyira nevetett. – Mit szívtál? – kérdezte mikor már csendesült vigadozásunk.
- Te barom, nem tudok utánad szaladni a százkilencven centidhez nem érek fel. Két lábam nem olyan hosszú, mint neked egy. – álltam talpra és futottunk az előadó terembe. A professzor már bent volt, így be kellett lopóznunk, de még így is megkaptuk a fejmosásunkat, ugyanis vihogásunk egészen a teremig elhallatszott. Tudtuk, hogy nem a középiskolában vagyunk, mégis úgy viselkedtünk. Egész órán lapítottunk, mint az a bizonyos a fűben, majd vidáman sétáltunk ki, hisz az utolsó előadást kellet végigülnünk.
- Megvárod Seung Hyub-ot? – kérdezte Kang, amire csak bólintással válaszoltam, majd ajkait összepréselve intett egyet és távozott. Táskámmal a kezemben billegtem sarkamról a lábam ujjára, miközben barátomat vártam, egy fa, hűsítő árnyékában. A tanulók, vidáman beszélgetve siettek haza a fárasztó nap után. Már türelmetlen voltam, hisz Seung Hyub késett, de hamarosan egy lány mellett ballagott felém. Mögötte, ha nem akartam volna, akkor is észrevettem volna a kék hajú fiút, aki zsebre dugott kézzel ballagott barátom mögött pár méterrel.
- Szia Jina, holnap majd találkozunk. – intett a mosolygó lánynak, aki egy pillanatra végignézett rajtam, fintorából, arra következtettem, hogy nem igazán van ínyére a Seung Hyub-al való kapcsolatom. Vakító mosolyt küldtem felé, majd elfogadtam Seung Hyub felém nyújtott kezét és összekulcsoltam kezünket. – Milyen napod volt?
- Annyit nevettem… Nagyon jól éreztük magunkat. A fiúk hozták a formájukat. Neked? – néztem fel rá csillogó szemekkel, miközben a buszmegállóba sétáltunk, de Ő csak vállat rántva, mosolyogva nézett le rám, annyit mondva, hogy unalmas volt az egész. A buszom, ami az intézetbe vitt, hamar megérkezett és gyors búcsú puszi után utolsóként léptem fel rá. Leültem a leghátsó ülésre és vidáman integettem Seung Hyub-nak. A táskám leborult az ülésről, ahogy elindultunk, kiborulva belőle, annak tartalma.
- A francba… - guggoltam le a két ülés közé és szedegetni kezdtem a holmimat. Egy férfias kéz nyúlt le az egyik könyvemért. Felnéztem, de csak a kék fürtöket láttam magam előtt. – Tae Yang? – néztem rá kérdőn, mire felmosolygott rám és átnyújtotta a jegyzeteimet. – Köszi. – tettem el az átnyújtott papírokat. Visszaültünk a helyünkre és rámosolyogtam a mellettem ülő fiúra, miközben megigazítottam a táskám, nehogy újra leboruljon.
– Nem erre felé laksz. Merre mész? – kérdezett.
- Meglátogatok valakit. – bólogattam. – Te?
- Én is. – szívta be alsó ajkát bólogatva. – Láttam, hogy ma jó kedved volt.
- Mindig ilyenek vagyunk. - nevettem fel visszagondolva. – Csak eddig nem tűnt fel, mert nem foglalkoztál velem, de most a nővérem miatt, mindig összefutunk.
- Igen, lehet… - nagyon csendes volt, egyáltalán nem illett a nővéremhez, de mint tudjuk az ellentétek vonzzák egymást. Hee Young, mindig a figyelem középpontjában volt, ha nevetett, ha sírt, ha táncolt, ha csak ült. Magára vonzott minden tekintetet a társaságban, ezért sok udvarlója volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ezzel a fiatalabb fiúval komolyan gondolja vagy csak vele is szórakozik egy pár napot és dobja, mint a többit. Elmerengtem az arcát nézve, egy idióta mosollyal az arcomon. Volt ebben a fiúban valami, amit nem tudtam volna megfejteni, de tudtam, hogy a nővérem már tudja a titkát, ezért vonzódik hozzá. Elkaptam a tekintetem róla és az ablakon bámultam ki tovább, az út hátralévő részében.